Minden idők egyik legfeszültebb, ugyanakkor leginkább tanulságos közmeghallgatása zajlott le Gödöllőn a városi könyvtárban november 16-án, az esti órákban. A valamivel több mint háromórás, a hulladékgazdálkodás gödöllői helyzete a MOL által elnyert koncessziós szerződés tükrében címmel meghirdetett nyilvános eseményen a témakörhöz hozzászólt dr. Henkei Viktória, a Hely az Érték Városvédő Egyesület 2019-es polgármester-jelöltje, aki mondandóját azzal zárta, hogy „az egész város egy mocsok”.
Pest Megye Közgyűlése 1999-ben határozott úgy, hogy december 4. napját Megyenappá nyilvánítja, annak emlékére, hogy Pest-Pilis-Solt vármegyét 358 évvel ezelőtt, 1659. december 4-én alapították. Ebből az alkalomból különféle díjakat adnak át a fővárosi Vármegyeháza dísztermében. Köztük a Feketedió díjat is, amit a Pest Megyei Népművelők Egyesülete 1996-ban alapított, és a patinás épület udvarán egykor állt kanadai feketedió fáról kapta a nevét. Az elismerő címet azok a közművelődési szakemberek nyerhetik el minden évben, akik kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtottak. A díj Janzer Frigyes Munkácsy-díjas, Érdemes művész, szobrász alkotása.
Az egyesület elnöksége a Feketedió díjat ebben az évben – a márianosztrai Dénes-Varga Zsuzsanna társaságában – Kovács Balázsnak, a Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatójának (képen) ítélte oda. A helyi kultúra házának tevékenységét 2007 óta irányító szakember a december 8-án megrendezett megyenapi ünnepségen vehette át a kitüntetést.