Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Negyven éve, hogy hazatért a Szent Korona

2018-01-05 17:25:13

Negyven esztendeje, napra pontosan 1978. január 6-án hazatért a Szent Korona, a magyarság első számú ereklyéje. A közmédia csatornái ismeretterjesztő műsorokkal és dokumentumfilmekkel emlékeznek e jeles napra – olvasható az MTVA Sajtóosztályának szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A közmédia január 6-án, délben, az M5 csatornán bemutatja a Mindenki Akadémiája - Pállfy Géza: A Szent Korona című előadását. Pállfy Géza középkorász, a Lendület kutatócsoport vezetője, a téma szaktekintélye közérthetően, és élvezetesen stílusban enged betekintést a legendák és mítoszok övezte korona történetébe, körüljárva annak szimbolikáját és örökségét. 12.50 órától a Duna Televízió Hagyaték című műsorában az Égi korona földi őreit, a koronaőrség munkáját mutatja be, majd délután 17 órától a Magyar ereklyék, szent jelképek – A Szent Korona című műsort, illetve az azt követő, A Szent Korona pokoljárása című dokumentumfilmet ajánlják a nézők figyelmébe.

Január 6-án 19.50 órától a Duna World műsorán egy különleges tudományos-ismeretterjesztő filmet láthatnak a nézők. A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című alkotás a legfrissebb eredményekről, újdonságokról és kevésbé ismert részletekről ad számot, mindezt egy órába sűrítve.
Az alkotók mind az öt magyar koronázóvárosba (Esztergom, Székesfehérvár, Pozsony, Sopron és Budapest), mindegyik koronázótemplom színhelyére és a Szent Korona legfontosabb őrzési helyeire, összesen közel húsz helyszínre kísérték el a szakértőket. A tudományos ismeretterjesztő filmben számos, eddig ismeretlen koronázási kincsünket mutatják be első ízben alaposabban. Például: a legrégebbi koronás országzászló (1618), az első budai koronázás (1792) magyar királyi udvarmesteri pálcája, vagy éppen egy elveszettnek hitt koronázási jelvény, az utolsó pozsonyi szertartáson (1830) használt koronázási cipellő. Emellett a nézők megismerkedhetnek a korona legkorábbi hiteles, részletes és színes ábrázolásának keletkezésével, Sopron elfeledett 17. századi koronázóvárosi múltjával, valamint a korona-kereszt elferdülésének legvalószínűbb okaival is.


A közmédia szombati műsorait feltehetőleg jó néhány gödöllői néző is figyelemmel kíséri. Az érdeklődők között minden bizonnyal lesznek olyanok, akik tavaly júniusban testközelből vehették szemügyre a Szent Korona hivatalos másolatát, ami a Gödöllői Királyi Kastélyban megrendezett koronázási hétvége egyik kiemelt látványossága volt.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online