Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Gödöllői panellakásban zajlott a méregkeverés 2021-05-26 08:11:36 A Pest megyei felderítők három bilincselt férfivel, valamint 180 milliót érő bűnjelekkel megpakolt kocsival távoztak a helyszínről
Így zajlott le Gémesi György és Orbán Balázs vitája 2021-04-09 16:34:17 Három hónap elteltével sikerült tető alá hozni a szócsatát, aminek középpontjában az önkormányzatok helyzete és a járványügyi védekezés állt
Így segíthetjük elő az egészséges testtartást 2021-03-26 18:00:43 Az ülőmunka elterjedése, illetve a nem rendszeres mozgás is hozzájárul ahhoz, hogy lassan népbetegséggé válik a gerincsérv
Gödöllő „rózsadombján” sem minden fenékig tejföl 2020-11-07 11:18:33 Mikor rendeződik a Gerle utca évek óta fennálló problémája? Telekalakítási anomáliák. Leállósáv építése nélkül olcsóbb a zajvédőfal-projekt
Válassz egyedi vászonképet az irodába! 2020-10-15 14:07:30 Ahhoz, hogy egy helyiség megszólítsa és magával ragadja az oda belépőket, jó, ha minél dizájnosabb, különlegesebb és otthonosabb