Május 25-én a gödöllői képviselőtestület tagjai ellenvetés nélkül jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2022-es gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
A Gödöllői EAC olimpiai kvótás sportlövője, Mészáros Eszter (képen középen) sikerével zárult a december 11-én, Szombathelyen megrendezett Savaria Kupa, ami egyben az első válogatóverseny volt a jövő évi Európa-bajnokságra. Eszter a női légpuskások 10 méteres számában a második helyen került a döntőbe (629,1 kör), ahol 251,1 körös eredményével valamennyi riválisát maga mögé utasította. A GEAC üdvöskéje, Szucsák László tanítványa a vasi megyeszékhelyen lezajlott magyar-lengyel válogatott viadalon is részt vett, és a győztes csapat tagjaként hagyta el a lőállást.
A felnőtt női mezőnyben érdekelt volt még Lovász Dorina (14.) és Lévai Krisztina (19.) is, akik ezúttal lemaradtak a nyolcas fináléról, de az Európa-bajnokságon való indulási jogát még megszerezhetik a következő két válogatón, amik közül az egyiket Százhalombattán (január 9-10.), a másikat pedig Budapesten (január 23-24.) rendezik meg.
A junior fiúválogatott tagságért küzdők táborában a gödöllői sportlövők közül Klenczner Márton volt a legjobb, de szépen helytálltak az idősebbek között a még jövőre is ifjúsági korú Lakner Áron és Havjár Kristóf.