Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
A város sok tekintetben nem nagyon fejlődik 2026-05-21 18:38:09 Eltérő mértékű nyereséggel zárták a tavalyi évet a gödöllői közcégek. A VÜSZI ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet, hogy több fejlesztésre lenne szükség
Elektromos autók: mit nyújtanak, mik a buktatók? 2025-11-18 18:32:01 A vásárlás előtt fontos tisztában lenni azzal, hogy mit kapunk a pénzünkért. Nézzük meg, mit kell mérlegelni, ha ilyen autó vásárlását fontolgatod!
Hasznos tanácsok jakuzzivásárláshoz 2023-04-13 09:52:29 Ne csak az ár számítson a döntés meghozatalakor, az összes szempont mérlegelése fontos, amikor kiválasztjuk a megfelelő fürdőalkalmatosságot
Budapesti cégé lett a gödöllői milliárdos meló 2020-05-07 11:00:54 Öt – köztük három helyi – vállalkozás ajánlatát mérlegelve, Gémesi György a Generalbau Center Kft-re bízta a városháza „csinosítását”
Futsal: nullás mérleggel zárt a FISE 2017-02-28 01:12:45 A gödöllői egyetem csapata gólképtelen maradt az alapszakasz zárómeccsén, miként pontszerzésben is