Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Karácsonyi készülődés: tippek az Inviteltől 2014-11-04 09:16:12 Jóleső mínuszok – új lakossági ügyfeleinek 10 ezer forintot enged el a havi díjból a Gödöllőn is szolgáltató telekommunikációs vállalat
Reális megoldások a valódi ügyféligényekre 2014-10-17 08:38:17 Az Invitel intenzíven fejleszti hálózatát. Jövőre új, a gödöllői iskolák számára is pályázati lehetőséget jelentő kategóriával bővül az InnoMax program
Hozd ki a nyárból a maximumot Invitel internettel! 2014-07-01 17:28:47 A július 1-jén indult akcióban három hónapig 0 forintért használhatják a világhálót az Invilág csomagra Gödöllőn előfizető új ügyfelek
Mire készül a Jobbik? 2014-03-15 19:17:58 Vona Gábor Gödöllőn sem rejtett véka alá, mindent megtesznek a választási győzelemért. Orbánt gyávának nevezte, ha nem megy vele vitázni
Nincs ez jól így… 2013-11-11 17:27:39 Hírportálunk megmondója, Laca a közmunka során döbbent rá arra, hogy tudná Gödöllőt más szemléletben, a lakossági érdek oldaláról irányítani
Fél évig elég a felét kifizetni 2013-11-05 16:28:05 Hat hónapig a legtöbb lakossági csomagját 50 % kedvezménnyel kínálja a Gödöllőn is szolgáltató Invitel
Az év ajánlatának szánja őszi akcióját az Invitel 2013-08-27 08:22:46 A vállalat őszi kampányában most bármilyen Invilág csomagra szerződő új lakossági ügyfél 2013 forintos havidíjért kapja a szolgáltatást
Megszabadulhatunk-e az Orbán-rezsimtől? 2013-05-21 09:44:16 Debreczeni József közíró, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja tart lakossági fórumot Gödöllőn
Ha csak egy vágány lenne… 2013-03-20 17:52:53 Pál Gábor magánvéleménye a gödöllői HÉV korszerűsítéséről. A városvezetőknek már többször is elmondta, öt éve pedig el is küldte nekik
A palotakertiek megtartanák a HÉV-megállót 2013-03-02 14:38:36 Másodszor rendeztek lakossági fórumot a városunkat egyfajta híd nélküli folyóként átszelő nyomvonal fejlesztési koncepciójáról
Ne legyél áldozat! 2013-02-21 15:10:14 Lakossági fórum helyszíne lesz a Városháza földszinti nagyterme február 27-én
Új bérletvariációk a fizetőparkolásban 2012-10-31 10:30:57 Novembertől bővül a kedvezményes díjfizetésre jogosultak köre bizonyos várakozási övezetekben