Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Karácsonyi készülődés: tippek az Inviteltől

2014-11-04 09:16:12

Az utcákon és a bevásárlóközpontokban lassan megjelennek az ünnepi dekorációk, a rádiók pedig elkezdik játszani a Jingle Bells című számot, ami nem jelenthet mást, mint, hogy közeleg az év egyik legjobban várt időszaka, a karácsony. Hogy az ünnep igazán gondtalan és felejthetetlen legyen, nem árt, ha elkezdünk időben készülődni, így szeretteinkkel is több időt tölthetünk együtt a téli szünetben. Az Invitel tévé-, internet és telefonszolgáltatása hasznos segítségére lehet a gödöllőieknek is, az ajándékok beszerzésétől a tökéletes bejgli elkészítéséig.

Az Invitel előfizetői körében végzett felmérés szerint – például – az emberek 21,3 százaléka a világhálón gyűjt információt az ünnepi vásárláshoz, ez az arány a 35 év alattiak esetében pedig 50 százalék. A vállalat éppen ezért, új lakossági ügyfeleinek kedveskedve most akciósan kínálja a fenti szolgáltatásokat egyben tartalmazó Invilág csomagjait.

Az ünnepi hangulat otthonunkban kezdődik
A karácsonyi hangulat megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy lakásunkat is díszbe öltöztessük az olyan apróbb részletektől kezdve, mint a téli mintás szalvéta vagy terítő, az égősoron át a talán legfontosabbnak nevezhető asztal- és karácsonyfadíszig. A különböző életmódcsatornákon, például az Invitel kínálatában sok településen elérhető Spektrum Home, TLC vagy LifeNetwork adókon az ünnepi időszak előtt bőven találunk olyan műsorokat, amelyekből ihletet meríthetünk otthonunk berendezéséhez.

Karácsonyi kényelem a tévé előtt is
A digitális televíziózás előnyeit kihasználva már az sem jelenthet problémát, ha ezeket az adásokat munkaidőben sugározzák, hiszen a megfelelő beltéri felvevőegység segítségével előre beprogramozhatjuk a rögzítésüket, és a nekünk ideális időben visszanézhetjük őket. Az Invitel széles televíziós kínálatában számos idegen nyelvű csatornát is elérünk, így akár eredeti nyelven is tájékozódhatunk arról, hogy a világ más országaiban milyen hagyományok szerint ünneplik a karácsonyt, továbbá egyedi ötletekkel is gazdagodhatunk a műsorokból.

Egy kattintásra a legjobb ajándéktól
A karácsonyi ajándékok beszerzése sokszor külön tervezést igényel, hiszen a boltok zsúfolásig telve vannak, így szabadidőnkből akár hosszú értékes órák is elmehetnek a sorban állással. Sokkal kényelmesebb ilyenkor otthonról, webes felületen intézni a bevásárlásokat, így nem kell utazgatni, hogy minden kiszemelt meglepetést beszerezzünk. Csupán pár percet vesz igénybe az a néhány kattintás, amellyel kiválasztjuk és megvesszük a megfelelő ajándékokat.

Meglepetés szélessávon
Az internet akkor is segítségünkre lehet, ha kézzel készített aprósággal kedveskednénk szeretteinknek, mivel rengeteg „csináld magad” oldalt találhatunk a világhálón, ahol lépésről lépésre bemutatják az elkészítés folyamatát. Az Invitel előfizetői körében végzett legfrissebb kutatása szerint egyre többen élnek az internet nyújtotta előnyökkel. A 35 év alattiak 50 százaléka online gyűjt információt az ajándékozáshoz, 40 százaléka pedig a világhálón szerzi be az ünnepi meglepetéseket. Az adatok tükrében az elektronikai cikkek és a játékok a legnépszerűbb ajándékok, de az egyedi, kézzel készített tárgyakat is egyre többen választják: a fiatalabb korosztály 50 százaléka, míg az összes megkérdezett több mint 30 százaléka tesz ilyet a karácsonyfa alá.

Tökéletes bejgli a vonalban
A karácsonyi menü klasszikus desszertje a bejgli, amit nem egyszerű jól elkészíteni, olyat pedig, amilyet a nagymama süt, szinte lehetetlen. Ugye ismerős a helyezet? A múlt évben a karácsonyi vacsora alkalmával elkértük tőle a titkos receptet, most pedig hiába forgatjuk fel a konyhát, nem találjuk sehol. Ilyenkor a legegyszerűbb, ha feltárcsázzuk a nagyszülőket, akik szinte fejből diktálják a hozzávalókat és az elkészítés lépéseit.

Telefonos traccsparti? Nem gond!
Az Invitel vezetékes telefonszolgáltatása kiváló eszköz lehet nemcsak a kényelmes kapcsolatteremtéshez, de a meghitt beszélgetésekhez is, mivel szinte biztos, hogy nem csupán a sütemények kerülnek terítékre hívás közben. Ilyenkor van a telefonálás csúcsszezonja, de most akkor sem kell aggódnunk, ha hosszúra nyúlna a társalgás, hiszen az Invitel kedvező percdíjai mellett nyugodtan cseveghetünk a családtagjainkkal.

Karácsonyi figyelmesség az Inviteltől
Az Invitel új lakossági ügyfeleinek is szeretne kedveskedni az ünnepek alkalmából, ezért a televízió-, internet- és telefonszolgáltatás közül kettőt vagy mindhármat egyben tartalmazó Invilág csomagokra kétéves szerződéssel most előfizetőknek egyszeri bruttó 10.000 forintot elenged a havi díjból. Az előfizetés keretében a legújabb, tematikus televíziós minicsomagok egyike 90 napon keresztül díjmentesen kipróbálható, akárcsak a Kaspersky vírusvédelmi szoftver, így garantált a személyre szabott szórakozás és a minél biztonságosabb webes szörfölés, illetve vásárlás.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online