Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Gödöllői világszenzáció Cannes-ban 2014-05-03 09:06:10 Kétszáznyolcvan kutyát tanítottak be és mozgattak a kamerák előtt a GKSK trénerei Mundruczó Kornél filmjében
Hatékonyabban tisztul majd Gödöllő szennyvize 2014-04-23 12:13:31 Jó ütemben halad a város déli határában található telep korszerűsítése. Ha elkészül, a település megússza a környezetvédelmi hatóság bírságát
Tömegkarambol a besnyői lakóparknál 2014-03-29 19:17:47 Egy sérültet kellett kórházba szállítani a mentőknek a baleset helyszínéről. Félpályás lezárás mellett haladt a mentés
Szénszünet a gödöllői egyetemen 2013-12-03 13:01:22 A halaszthatatlan vizsgákat a kollégiumban tudhatják le a hallgatók. Több millió forintot spórolhatnak meg két hét alatt
Halálos éjjeli baleset az M3-as autópályán 2013-11-01 03:21:56 Szalagkorlátnak ütközött, majd a vízelvezető árokba borult egy autó Gödöllő és Mogyoród között, a jármű vezetője életét vesztette
A cigi ciki! Filmezz Szívvel! 2013-10-19 11:19:30 Kampány indult a dohányzás visszaszorításáért ökoiskoláknak, amihez a gödöllői tanodák diákjai is csatlakozhatnak
Vécsey László: Jó úton haladunk! 2013-09-11 14:03:19 Körzetünk országgyűlési képviselőjét a bukott baloldal semmilyen kampányízű spekulációja nem térítheti le a gödöllői régióban élőket szolgáló munkája útjáról
Fásult focival rukkolt elő a násznép 2013-09-01 19:38:02 Mivel az őrbottyániak nem mentek bele a halasztásba, egy jó hangulatú lagzis éjszaka utóhatásaival küszködve vérzett el a Gödöllői SK II.
Súlyosan megsérült a zebrán elgázolt gyalogos 2013-08-19 10:36:05 Borda- és csípőcsont-törésekkel szállították kórházba azt a hölgyet, akit egy Szada irányába haladó autós ütött el a gödöllői szállodánál
Motoros-tragédia: kizárható az ittasság 2013-05-24 10:19:02 Halálos kimenetelű közúti baleset gondatlan okozása bűntett miatt indult eljárás a 43 éves hölgy ellen a Gödöllői Rendőrkapitányságon
Szép halált haltak a Gödöllői Bikák 2013-05-17 23:03:19 Ebben a bajnoki évadban még egyik csapat sem tudott hat gólt rúgni a honi futsal első számú csapatának, a Rába ETO-nak
Gödöllőn is áthalad a drogellenes maraton 2013-05-15 09:41:47 A testmozgásra vágyó helybéliek május 24-én csatlakozhatnak a kábítószerezéssel szemben fellépő mozgalomhoz
Jelesre vizsgázott a Gödöllő Tárnokon 2013-05-08 19:38:46 Városunk labdarúgói óriási fölényben játszottak, és kiütötték a házigazdákat az elhalasztott összecsapáson