Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Hatékonyabban tisztul majd Gödöllő szennyvize

2014-04-23 12:13:31

Jó ütemben halad a Gödöllő déli határában található szennyvíztisztító telep korszerűsítése, bővítése – hangzott el többek között azon a ma délelőtti sajtótájékoztatón, amit helyszíni bejárással egybekötve rendeztek meg. Az eseményen – a média reprezentánsain kívül – a gödöllői képviselőtestület több tagja is részt vett.

Gémesi György polgármester újfent felvázolta, hogy Gödöllő ökovárossá fejlesztésének egyik legjelentősebb beruházása a több mint 40 éve létesült szennyvíztisztító telep rekonstrukciója, ami mindent egybevetve nettó 1,37 milliárd forintot emészt fel. Az elnyert támogatás 1,17 milliárd forint (85%), a városi önrész 205,8 millió forint. 1,26 milliárd forintra rúg az az összeg, amit a kivitelező, a fővárosi székhelyű A-Híd Építő Zrt. költhet el.
Az eddigi munkák során 27.500 köbméter földet emeltek ki és 22 ezer köbméter földet töltöttek vissza. Betonból 1.700 köbméter, betonacélból pedig 160 tonna épült be a létesítménybe.


Kasza Viktor projektmenedzser további érdekes adatokkal is szolgált. A szakember elmondta, hogy a telep jelenlegi kapacitása 10 ezer köbméter naponta, ami 7.500 köbméter/napra csökken, ám a hatékonyság növekszik, hiszen az új rendszer a mostani 40 ezer lakóegységgel szemben, 60 ezer kibocsátó egység szennyvizét képes fogadni, kezelni, tisztítani. A beruházás a tervezett ütemben halad, nincs csúszás, így tartható a 2015 első félévének végére tervezett befejezés. Ezt követően lesznek még utómunkálatok, a következő év végére azonban teljesen lezárhatóvá válik a projekt.
A fejlesztés szükségszerűségét mi sem indokolja jobban, mint az, hogy a közeljövőben sokkal tisztább víz táplálhatja az objektum szomszédságában lévő tórendszert, nem úgy, mint napjainkban, amikor – az elavult rendszerből eredően – a kibocsátott víz minősége miatt rendszeres bírságot szab ki a környezetvédelmi hatóság a városra.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online