Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Pályázhatók a Pest megyei közgyűlés díjai 2013-06-05 09:04:09 Gödöllőről is számítanak a kulturált települési környezet, az építészet és a környezetvédelem területén elismerésre érdemes jelölésekre
Benkő Ákos nemzetközi elismerése 2013-05-07 08:24:31 A 100 éves IAAF emlékérmét és oklevelét érdemelte ki a Gödöllői EAC atlétáinak mesteredzője
Felhívás: Gödöllői irodalmi díj 2013 2013-03-19 17:32:36 Május 5-ig két kategóriában várnak korábban még nem publikált, jeligés műveket a 200 ezer forint összdíjazású pályázatra
Kossuth-díjas gödöllői zenészek 2013-03-16 09:44:23 Szabó Attila és Barcza Zsolt is részese a Csík zenekar elismerésének, aminek átadó ünnepségére a zord időjárás miatt nem tudtak elutazni
Gödöllői szakemberek állami elismerése 2013-03-14 19:18:53 Bárdy Péter a Magyar Érdemrend Lovagkereszt bortokosa lett, Gaálné dr. Merva Mária Bánffy Miklós-díjban részesült
Szépségdíjas lett városunk főtere 2012-11-10 09:37:31 A Virágos Magyarországért Mozgalom szervezői és a Magyar Turizmus Zrt. illetékesei ítélték oda az elismerést