Körösfői-díjas zenepedagógus
Az elmúlt század első éveiben létrejött gödöllői művésztelep meghatározó egyénisége, Körösfői-Kriesch Aladár 148. születésnapján idén is átadták a világhírű festőművész portréját ábrázoló emlékplakettet. Az ünnepség helyszíne a kora esti órákban a Gödöllői Királyi Kastély Díszterme volt.Mivel egy éve ilyenkor még javában zajlott a főtér felújítása, tavaly elmaradt a múzeum előtti téren négy esztendeje felavatott Körösfői-Kriesch Aladár portrészobornál szokásos tisztelgés és megemlékezés, ami ezúttal ismét felvezető eseménye volt a kastélyban megrendezett díjátadónak.
A meghívottak és az érdeklődők zsúfolásig megtöltötték a dísztermet, ahol átadták a neves festőművészről elnevezett emlékplakettet, aminek alapításáról tizennégy évvel ezelőtt döntött a művészeti alapítvány vezetése. Az ünnepélyes esemény programját zenei- és prózai betétek, valamint Őriné Nagy Cecília művészettörténész (Gödöllői Városi Múzeum) Körösfői-Kriesch Aladár monumentális festészetét bemutató előadása tette teljessé.
A beérkezett javaslatokat mérlegelő testület ebben az évben egy, a tehetséges fiatalok zenei oktatásában hosszú évek óta kiemelkedő teljesítményt nyújtó személynek ítélte oda a díjat és az azzal járó pénzjutalmat. A nagyapja portréját ábrázoló kisplasztikát Körösfői László kuratóriumi elnök nyújtotta át Lázárné Nagy Andreának, a gödöllői Frédéric Chopin Zeneiskola zenekarvezető-tanárának. A kitüntetett eddigi munkásságát Ferenczi Anna zenetanár, a helyi zeneiskola nyugalmazott igazgatója és Gál Tamás, Liszt-díjas karmester, Érdemes művész méltatták.
A zenepedagógus huszonötödikként csatlakozott a Körösfői-emlékplakett korábbi jutalmazotti köréhez, amit az alábbi személyek alkotnak: Winkler Nándor és Herczenik Anna (1997), Debreczeni Zsófia (1998), László Lilla és Lőrincz Áron (1999), Baráth Nóra és Remsey Dávid (2000), Ferenczi Anna (2001), Szekeres Erzsébet és Farkas Ágnes (2002), Barta Katalin (2003), Szalay Borbála és Goschler Tamás (2004), Kiss Éva és Hidasi Zsófia (2005), Béres Ágota és Remsey Flóra (2006), Langer Ágnes és Szalai Gergő (2007), Horváth Orsolya és Kis Dorottya (2008), Gálné Bagi Márta és dr. Horváth Zoltán (2009), Széphalmi Júlia (2010).
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|