A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
Röplabda Magyar Kupa: nyolcaddöntős a Gödöllő 2019-10-05 18:30:54 Az NB II-es Érd otthonában harcolta ki a továbbjutást Szabados István megfiatalított női csapata, amelyre az MTK vár a folytatásban
Röplabda Magyar Kupa: kiesett a gödöllői hatos 2018-10-31 21:19:36 Két és fél játszma alapján úgy tűnt, hogy elérhető lesz az aranyszett. Közel két évtized után került ki a legjobb nyolcból városunk csapata
Az Újpestet fogta ki a GSK a Magyar Kupában 2017-09-22 14:58:16 A gödöllői focicsapat hazai pályán fogadja egykoron a helyi Góliát FC-ben nevelkedett játékosokat is soraiban tudó NB I-es riválisát
Magyar Kupa főtáblás a Gödöllői SK! 2017-08-23 19:20:44 Városunk labdarúgói Tökölön harcolták ki a legjobb 128 közé kerülést, ahol akár NB I-es riválist is kaphatnak