A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
Az első ütésváltás előtt abban mindkét csapat mutatója azonos volt, hogy két forduló alapján eddig nyeretlenek a bajnokságban. Más kérdés, hogy amíg a gödöllőiek az NB I. Ligában állnak győzelem nélkül, addig a városmajoriak az Extraligában „dicsekedhetnek” diadal-mentességgel.
Az osztálykülönbség azonban osztálykülönbség, amit az egyoldalú összecsapás során látottak igazoltak. A fővárosi kék-fehérek esélyeshez méltó játékkal múlták felül a három szett alatt összesen 30 pontra képes házigazdákat, akik számára elsősorban az lehetett pozitívum, hogy a megszokottnál komolyabb teher alatt edződhettek és szerezhettek tapasztalatot. A formalitásnak ígérkező visszavágót október 29-én, kedden 18 órától rendezik meg az MTK Szamos utcai csarnokában.