Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Röplabda Magyar Kupa: sima berényi brillírozás Gödöllőn

2017-12-05 20:41:12

Magyar Kupa negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Penta-Gödöllői RC – Jászberény Volleyball Team 0-3
(-6, -11, -24)

A bajnoki alapszakasz mérkőzéseit a jászberényiek nyerték. Igaz, Gödöllőn csak döntő játszmában tudtak felülkerekedni a gödöllői hatoson. Mit hoz a két csapat kupapárharca? Okosabbak leszünk-e az első mérkőzés után? Főként ezek a kérdések foglalkoztatták a szurkolókat az ütközet előtt.

A hazai lányokért szorítóknak azonban nagyon hamar csalatkozniuk kellett, hiszen a meccs úgy indult, hogy a jászberényi Borsos Lili tizenegyet(!) nyithatott egyhuzamban. Innen nem volt visszaút Grózer György – támadásban és védekezésben egyaránt erőtlen – csapata számára, amely a második szettben sem igazán tudott kilábalni a sokkból. A harmadik játszmára valami ugyan megmozdult gödöllői oldalon, ám az akarat önmagában kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a Penta-hatos elkerülje a 3-0 arányú vereséget.
A visszavágót január 6-án, szombaton 18 órától rendezik meg Jászberényben.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online