Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Gémesi György: és a f...ok nem hagyják abba 2020-03-23 08:35:38 Így reagált a gödöllői polgármester a hozzá intézett nyílt levelet megfogalmazók és támogatók kezdeményezésére
Hiába vár(t)unk Bajkó Norbert válaszaira 2020-02-01 11:26:00 Gémesi György második számú helyettese nem kívánt élni az interjú lehetőségével, pedig a kérdéseket előre megkapta
Január 22-étől irány a gödöllői McDonalds! 2020-01-18 10:46:05 A Dózsa György út mentén, a bevásárlóközpontok tőszomszédságában nyílik meg a korszerű, autós kiszolgálást is biztosító gyorsétterem
Ütközés a 3-as főúton, Gödöllő közelében 2019-11-29 10:34:10 A közlekedési baleset a mogyoródi elágazásnál történt, a helyszínre mentő is érkezett. A roncsok forgalmi akadályt okoztak
Roncs lett az árokba borult gépkocsiból 2019-11-05 10:22:19 A gödöllői tűzoltók autómentő segítségével emelték ki a jármű maradványait a Szada és Mogyoród közötti út menti erdőből
Prima Primissima díjassá válhat Ferdinandy György 2019-11-03 11:34:50 A Gödöllőhöz számos szálon kötődő író a Magyar irodalom kategóriában kapott jelölést. Primaként 5 millió forintot már elkönyvelhet