Újabb, a Deák Ferenc téren (Lumniczer Sándor és Szent János utcák torkolata) található önkormányzati tulajdonú bérlakások kiutalásáról – ha úgy tetszik: bérleti szerződésének meghosszabbításáról – született döntés a gödöllői képviselőtestület november 21-i tanácskozásán. Hogy, hogy nem, ezúttal is akadt elgondolkodtató, nem jogilag, hanem sokkal inkább erkölcsileg megkérdőjelezhető eset.
A vendéglátós és turisztikai attrakciónak számító cégek 2024. január 1-től élesedő jogszabály szerint pénzforgalmi adatküldésre kötelezhetők. Ha pedig forgalmuk átlépi a 12 millió forintot, nagyon kell figyelniük, mert nekik kötelező az NTAK adatszolgáltatás.
November 9-én a Régió Plusz TV Porta című közéleti magazinja Górcső alatt Gödöllő elnevezésű betétműsorának vendége volt Bárdy Péter, a város első számú alpolgármestere. A lokálpatrióta klubos képviselővel a választás óta eltelt időszakban kialakult közéleti helyzetet elemeztük, különös tekintettel a képviselőtestület november 7-i rendkívüli ülésén történtekre. Gémesi György helyettese – mások mellett – kiemelte: elsődleges cél a település biztonságos működtetése.