Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Lezárult az uniós forrásból épített gödöllői kerékpárút-építés

2019-12-01 11:28:38

Több mint háromszáz millió forintos beruházással kerékpárút épült a gödöllői Dózsa György úton, a Haraszti úton és a Dózsa György út – Ádám utca között. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. A beruházás összértéke 311 millió forint, amelyből 248 millió forintot finanszíroz az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország központi költségvetése együttesen.

A település vezetése 2017. június 16-án írt alá támogatói szerződést (VEKOP-5.3.2-15-2016-00048) a Nemzetgazdasági Minisztériummal. Ennek értelmében Gödöllő Város Önkormányzata a kerékpárút megépítéséhez pályázatot követően 248 millió forintos támogatást kapott az Európai Regionális Fejlesztési Alapból. Az építési munkálatok 2019. október 30-án befejeződtek.

A beruházás során a Dózsa György úton, két szakaszon (a városközpont és a Körösfői utca, valamint a Széchenyi utca és a Haraszti utca között) épült kerékpárút. Emellett a Haraszti utcán, a LEAR Corporation bejáratáig, valamint a Dózsa György út – Ádám utca között a Thegze Lajos utcán és a Berente István utcán létesült kerékpárút. A fejlesztés eredményeként kerékpáros összeköttetés létesült a városközpont, a Tesco áruház és a Haraszti utcai gazdasági társaságok között. Ezen felül az Ádám utca felőli szakasszal a Blaháról is biztonságosabban lehet kerékpárral eljutni a városközpontba egy a Rákos-patakon létesült új gyalogos és kerékpáros hídon.


A „Gödöllő fenntartható közlekedésének fejlesztése: Észak-déli irányú főhálózat I. ütem” elnevezésű projekt hozzájárul a város közlekedésének javításához, lehetőséget teremtve a fenntartható közlekedési mód, a kerékpározás még szélesebb körben történő elterjedéséhez – olvasható a gödöllői polgármesteri hivatal pályázati csoportjának hírportálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.

Kapcsolódó cikk: Közlekedési káoszt és dugót eredményezhet a gödöllői kerékpárút


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online