Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Egy közeli bolt több mint vásárlási hely – a mindennapi élet része, ahol ismerős arcokkal találkozunk, ahol szóba elegyedünk, ahol a bevásárlás nem fáradtság, hanem otthonos rutin. Ha távolabb kell menni, az sokszor időigényes, kényelmetlen és személytelen. Ezért várják már nagyon – elsősorban – a kertvárosban élők, hogy az Arany János utcában november 5-én, szerdán 8 órakor végre újra kinyisson a COOP-üzlet, ami ezután nemcsak egy modern bevásárlási lehetőség, hanem továbbra is a közösség mindennapjainak része lesz.
Lángokban állt a furgon utastere 2016-06-25 11:32:58 Ütközés következtében gyulladt ki a jármű, időben érkeztek a gödöllői tűzoltók. Egy gyermeket kórházba kellett szállítani
Utoléréses ütközés az M3-as autópályán 2016-04-23 10:06:03 A gödöllői tűzoltók is segédkeztek a balesetnél, amiben két személy könnyű sérüléseket szenvedett. Egyikük kórházba került
Frontális ütközés Gödöllő és Valkó között 2016-04-19 08:10:16 Négy súlyos sérültet kellett ellátni a helyszínre érkező mentőknek, egyet helikopterrel szállítottak kórházba
Ütközésre ébredtek a Deák téri gödöllőiek 2015-07-28 04:27:38 Az egy személyautó és egy furgon csapódott egymásnak. A kisbusz az oldalára borult, egy hölgy súlyos sérülést szenvedett
Szalagkorlátnak csapódott egy busz az M3-ason 2015-03-06 06:23:58 Szerencsés kimenetelű volt az ütközés, személyi sérülés nem történt. Forgalomelterelés volt, de már feloldották az útzárat