Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Értékes GEAC-helyezések a nemesvámosi mezőn 2019-10-28 08:09:02 A gödöllői egyetemi klub versenyzői biztató eredményeket értek el a ligasorozat második állomásán, a balácai villagazdaság területén
Barokk Randevú a Gödöllői Királyi Kastélyban 2019-08-11 11:34:35 Augusztus utolsó hétvégéjén négy koncertet rendeznek a történelmi falak között, az egyiken fellép a Talamba Ütőegyüttes is
Kiállták a többróbát a gödöllői atléták 2019-08-05 08:27:12 Kiválóan szerepeltek a GEAC versenyzői az augusztus első hétvégéjén megrendezett összetett országos bajnokságon
Vegyél vissza, kolléga! 2019-07-23 11:14:38 A gödöllői székhelyű GreenDependent Intézet versenyezteti az önkormányzatokat az energiahatékonyság és klímavédelem területén
Hazai sikerekkel spékelt GEAC Ugrónap 2019-07-04 16:35:11 Több számban is a házigazda klub versenyzői végeztek az élen az egyetemi atlétikai centrumban lezajlott viadalon