Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Dobogón a gödöllői önjáró gokartok 2015-04-19 13:28:17 A Szent István Egyetem junior és senior csapata egyaránt kitett magáért a Bosch fejlesztési versenyén
Önjáró gokartok épülnek Gödöllőn 2015-04-02 11:47:06 Április 18-án kiderül, mire képes a fúróból kreált önindító, vagy a fűnyíróból fejlesztett hibridhajtás
Gödöllői küzdősport-parádé Zalaegerszegen 2015-03-12 17:04:13 Két arany- és három ezüstéremmel tértek haza a Muay Thai és Boksz Egyesület versenyzői a WAKF országos bajnokságról
Atlétika: újabb gödöllői érmehalmozás 2015-03-02 07:11:26 Tizenöt medállal zárták a fedett pályás ob-t az egyetemi klub ifjúsági és junior korú versenyzői
Újra meghirdették az energiavadászok versenyét 2014-10-31 09:18:37 Önkéntes klíma-koordinátorokat is keres a gödöllői székhelyű GreenDependent Intézet januártól induló projektjének megvalósításához
Berobbant a motorsport világába Surányi Balázs 2014-10-14 13:06:02 A 8 és fél éves gödöllői tehetséget édesapja szenvedélye „fertőzte meg”. Volt olyan verseny, hogy mindketten dobogón álltak
Nem csak fújni, főzni is tudnak a vadászkürtösök 2014-09-22 08:35:06 Tizenhárom csapat nevezett a gödöllői kastély vadétel-főzőversenyére. A közönség a Lehet más a pöri finomságát tartotta a legtöbbre
Ezüstre füstölték a pisztrángot 2014-09-12 08:49:09 Nem csak a nagyközönség és a konkurencia, hanem a zsűri is nagyra tartotta a gödöllőiek ételét az országos halfőző versenyen
Hat gödöllői atléta lett Magyar Liga-győztes 2014-09-09 09:02:47 Pénzt is hozott a konyhára a GEAC utánpótláskorú versenyzőinek remek teljesítménye az első ízben kiírt versenysorozaton