Huszonötödször verseltek Erzsébet királynéra emlékezve a gödöllői kastélyban
Idén a negyedszáz éves jubileum is növelte az értékét az Erzsébet királynénak emléket állító vers- és prózamondó versenynek, amit a Gödöllői Királyi Kastély Barokk színházában rendeztek meg november 23-án. A kulturális versengés mottójának az Ujjongva lelkem nagy magasra hág címet választották a szervezők, nevezetesen: a Gödöllői Királyi Kastély Barátainak Egyesülete, a Gödöllői Királyi Kastély és a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ munkatársai.Az esemény hivatalos megnyitóját a 25. évforduló kapcsán elhangzott visszaemlékező gondolatok tették minden korábbinál magasztosabbá. Az egybegyűlteket Gémesi György polgármester, dr. Ujváry Tamás, a kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója, illetve Szlávik Jánosné, a Gödöllői Királyi Kastély Barátainak Egyesülete elnöke köszöntötte. Ezt követően Pécsi Ildikó idén is átadta az általa tizenhárom évvel ezelőtt alapított Arany Medál-díjat. Az elismerést 2019-ben a szervezésben segédkezők közül Horváth Péter, a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ munkatársa, a támogatók köréből pedig Bada Márta festőművész érdemelte ki.
Az előzetes válogatókból döntőbe jutott 32 produkciót előadók négy kategóriában mérték össze felkészültségüket: a 130 éve elhunyt Rudolf trónörökös érdeklődési körének adózva, a tudomány, a haladás, a tudásvágy és az újítás jegyében született irodalmi műveket tolmácsoltak. A zsűri idén is Pécsi Ildikó, Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, Gödöllő 2010-ben megválasztott díszpolgára elnökletével – Fülöp Attiláné, a könyvtár nyugalmazott igazgatónője, Buka Enikő, a zeneiskola igazgatónője, dr. Papházi János, a Gödöllői Királyi Kastély Múzeumi Osztályának vezetője és a Református Líceum tanulója, Bartos Janka, mint diákzsűri közreműködésével – alkotott véleményt a színpadra lépők teljesítményéről. Íme, a szakavatott ítészek döntése:
I. kategória (10-12 évesek) 1. hely: Kristóf Mátyás (Erkel iskola, felkészítő: Matuz Zsuzsa) 2. hely: Varga Lili Csilla (Damjanich iskola, felkészítő: Fazekas-Pecze Katalin) 3. hely: Gera Viktória (Török Ignác Gimnázium, felkészítő: Bajczi Tünde)
II. kategória (13-15 évesek) 1. hely: Gazsó Levente (Premontrei iskolaközpont, felkészítő: Mucsi Ildikó) 2. hely: Barta Balázs (Hajós iskola, felkészítő: Szabóné Nagy Marianna) 3. hely: Papp Ágoston (Premontrei iskolaközpont, felkészítő: Czenki Réka)
III. kategória (16-20 évesek) 1. hely: Demeter Szabolcs (Premontrei iskolaközpont, felkészítő: Babicz Mária) 2. hely: Györfi Krisztián (Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, felkészítő: Györfi Lídia Izabella) 3. hely: Balog András (Török Ignác Gimnázium, felkészítő: Illés Erzsébet)
Zenei fellépő 1. hely: Kovács Dominik (Velliciamo Művészeti Stúdió, felkészítő: Oláh József)
Gödöllő Város különdíját Kupi Gréta (Török Ignác Gimnázium), Csepi Eszter (Református Líceum), Ercsi Csongor (Hajós iskola), valamint Kelemen András (Református Líceum) érdemelték ki. A versenyzők felkészítésében végzett munkájuk elismeréseként a Premontrei iskolaközpont pedagógus munkaközösségének tagjai vehettek át különdíjat, amit Szekeres Erzsébet textilművész ajánlott fel. Az eseményre a Solier Kávéház és Étterem jelentős kedvezménnyel készített egy 100 szeletes tortát, amit a kulturális seregszemle résztvevői nagy örömmel fogadtak, és fogyasztottak el.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|