Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Frontális ütközés a Szőlő utcában 2016-12-25 12:30:02 Le kellett zárni az útszakaszt. Egy ember könnyebben megsérült. A gödöllői tűzoltók áramtalanították a roncsokat
Lakástűz okozott riadalmat a Röges utcában 2016-11-20 10:28:16 A baj keletkezésekor a házban két ember tartózkodott, akik időben, sérülések nélkül elhagyták az égő ingatlant
Szörnyű tragédia a Rigó utcában 2016-07-29 08:42:56 Életével fizetett egy fiatal gödöllői lány azért, mert testi erejével próbálta megfékezni, hogy ellopják az autóját
Óvodai tálalókonyha kialakítására pályáznak 2016-06-28 11:00:14 Sikeres kandidálás esetén a 40 millió forintra becsült Szent János utcai beruházás összegének a fele elnyerhető
Virágot egy mosolyért Gödöllőn is 2016-06-20 16:26:24 Június 28-án díszes csokrok lepik el az országot. Utcákon, köztereken és parkokban bukkanhatunk rájuk
Kormányablak nyílt Gödöllőn 2016-06-09 16:08:06 Könnyebb lehet a helyi és környékbeli állampolgárok ügyintézési menete a Kotlán Sándor utca 3. szám alatti épületben
Húsvéti „roncsderbi” az Arany János utcában 2016-03-29 10:09:54 A gödöllői tűzoltók áramtalanították az összetört gépkocsikat, amikben hat személy utazott, de senki nem sérült meg
Szilveszteri futás Gödöllőn, 2016 méteren 2015-12-29 17:15:43 A tavalyinál egy méterrel hosszabb táv vár a vidám hangulatú tömegsport-rendezvény résztvevőire a belváros utcáin
Szétköltöztetik a polgármestert a helyetteseitől 2015-10-25 10:46:13 Novembertől új helyszíneken fogadják az ügyfeleket a gödöllői Városháza irodáinak munkatársai. Buszjáratot indítanak a Kotlán Sándor utcába
Kiégett egy műhely a Grassalkovich utcában 2015-10-13 07:55:56 Éjszaka kapott lángra a családi ház tetőszerkezete. A tűz átterjedt a melléképületre. Három vízsugarat vetettek be a gödöllői tűzoltók
Nyáréji tekerés Gödöllő utcáin 2015-08-12 16:07:20 Augusztus 15-én, szombaton mintegy 20 kilométeres táv vár a résztvevőkre. Rajt a Városháza előtti téren