Április 12-én eldőlt, hogy 16 év kormányzás után nem a Fidesz-KDNP vezetheti az országot a következő években. A parlamenti képviselőválasztás eredménye nem csak országosan, hanem a gödöllői központú, Pest vármegye 6-os számú választókerületben is kedvezőtlenül alakult a kormánypártok számára. Hankó Balázs választókerületi elnökként, illetve kulturális és innovációs miniszterként vágott neki a kampánynak: Összetartó közösséget építünk! szlogenje azonban csak a 32,76 százalékos támogatással egyenértékű második helyre volt elegendő. Bő két hetet vártunk, hogy értékeljük a helyzetet és beszéljünk a jövőről is.
Április 28-án, a késő délutáni órákban a MATE gödöllői campusának tavaly megújult aulájában átadták a tavalyi esztendőben gödöllői színekben legjobb eredményeket elért sportolóknak és sportvezetőknek odaítélt elismeréseket. A sportélet sikeres gödöllői szereplőit méltató eseményt – akkoriban sportbállal egybekötve – először 1993-ban rendezték meg ugyancsak az aulában, az idei pedig a 33. alkalom volt, hogy ilyen jellegű díjátadóra gyűljenek egybe az érintettek településünkön. A városi elismerő címek odaítéléséről – a beérkezett ajánlások mérlegelését követően – a Gödöllői Sport Közalapítvány kuratóriumának tagjai döntöttek az alábbiak szerint:
Szezoncsúccsal ért célba Nádházy Evelin Ostravában 2021-02-04 10:12:57 A Gödöllői EAC sprintere 53,78 másodperc alatt teljesítette a 400 méteres távot, és 3 századdal maradt el az Eb kiküldetési szinttől
Dél-Afrikában edződnek a gödöllői sprinterek 2019-04-08 10:26:10 Nádházy Evelin és Deák Nagy Marcell a távoli országban ideális körülmények között készülnek a szabadtéri idényre
Futamhatodikként ért célba Nádházy Evelin 2019-03-01 16:39:14 A Gödöllői EAC sprintere 54 másodpercen belüli futással rukkolt elő élete első fedettpályás Európa-bajnokságán
Tartja csúcsformáját a gödöllői sprinterlány 2019-02-13 17:20:11 Nádházy Evelin országos rekordot futott a váltóval, majd 300 méteren a legjobb magyar fedettpályás eredménnyel ért célba
Újabb gödöllői dobogós hely Dániában 2018-07-13 17:35:51 Kármán Katalin a sprint után a hosszú távú viadalon is harmadik lett a tájékozódási futók masters világbajnokságán
Kovács Zoltán elődöntős az universiadén 2015-07-08 07:24:40 A Gödöllői EAC sprintere a 400 méteres síkfutásban idénybeli legjobbjával repesztett a top 24 atléta közé
Két helyen múlt Kaptur Éva középdöntőbe jutása 2015-03-07 10:37:27 A Gödöllői EAC sprintere ötödikként ért célba futamában a prágai fedett pályás Eb-n, 60 méteren. Nyolc századdal maradt el a folytatástól
Atlétikai ob: gyűlnek a gödöllői aranyak 2014-08-02 11:08:05 Az öt GEAC-elsőségből a sprinter Kaptur Éva háromban benne volt. Összejött még öt ezüst- és egy bronzérem is
Kaptur Éva az ország leggyorsabb hölgye 2013-07-28 21:05:41 A Gödöllői EAC sprintere négy aranyérmet nyert az atléták országos bajnokságán, ahol az egyetemi klub 11 medállal gazdagodott