Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Gödöllőn vásárolta a gyilkos fegyvert S. Márk 2013-11-12 17:31:14 Megrázó mondatok a vádiratból. A bűncselekmény délelőttjén „penta” nevű pszichoaktív szert fogyasztott a fiatal férfi
Az MSZP esete a suttogó propagandával 2013-05-24 18:48:02 Reagált a Fidesz helyi csoportja: a dohánytrafik ügy is csak kreált műbalhé, amivel a baloldal a 2010-es választásra az alvilággal kötött paktumáról próbálja elterelni a figyelmet
Trafikmutyis kérdőjelek Gödöllőn is 2013-05-22 14:30:05 Sajtóközleményben formált vélemény az MSZP Gödöllői Szervezete az országosan nagy vihart kavart ügyben
Fennáll a lehetősége a választások elcsalásának 2013-04-17 15:13:12 Három fő kifogást sorakoztat fel a Transparency International Magyarország az április elején elfogadott törvénnyel kapcsolatban