Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Trafikmutyis kérdőjelek Gödöllőn is

2013-05-22 14:30:05

Május 22-i keltezéssel az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Gödöllő Szervezete.

A trafikbotrány minden tisztességes embert felháborít. Gödöllőn sem tudunk többet, mint az ország más részein. A nyertesek névsorát lehet tudni.

De nem tudjuk, hogy kik ők, mivel foglalkoznak? Nem tudjuk, hol van, hol lesz az üzletük? Nem tudjuk, van-e egyáltalán az árusításra alkalmas ingatlanuk, vagy a megélhetési lehetőségüktől megfosztott kisbolt-tulajdonosok székébe kívánnak beleülni? Nem tudjuk, hogy összesen hányan pályáztak, kik a vesztesek. Nem tudjuk, hogy hányan vannak, akik pályáztak volna még, ha szólnak nekik is, hogy utólag megemelik a nyereséget.

Nem tudjuk, hogy vannak-e a nyertesek között barátok, rokonok, üzlettársak, bőkezű FIDESZ támogatók, akik már előre ismerték, hogy a pályázat lezárása után megváltoznak majd a feltételek, és a garantált haszon az eredeti kiírás többszöröse lesz. Hogy az „elzárjuk a gyerekektől a cigarettát” jelszóval létrehozott dohányboltokban immár fagylaltot is lehet árulni. Nem tudjuk, hogy kik és milyen szempontok szerint bírálták el a pályázatokat. Nem tudjuk, hogy a döntéshozók Gödöllőről – netalán Szadáról – kaptak-e, és ha igen, kitől, kiktől „ajánlásokat”.

Nagyon sok a kérdőjel itt, Gödöllőn is. Egy felkiáltójel pedig biztosan van a trafikmutyi történetben: botrány!


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online