Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben tudatta, hogy dr. Hatala József rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány utasítására dr. Mihály István rendőr dandártábornok, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szeptember 26-án indokolás nélkül visszavonta dr. Császár Károly rendőr alezredesnek, a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály vezetőjének vezetői megbízását.
A közlemény szeptember 26-án, szerdán, nem sokkal este fél 6 után jelent meg a Pest megyei rendőrség honlapján. Mivel a döntésre vonatkozóan az illetékesek nem szolgáltak magyarázattal, csak találgatni lehet, hogy a főtiszt menesztése összefüggésbe hozható-e az utóbbi napokban Gödöllőn történt bűncselekményekkel kapcsolatos rendőrségi intézkedések, reagálások esetleges hiányosságával.
Árulkodó jelként kezelhető az, ami több hírforrásban is elhangzott, hogy a gyilkos által elsőként megtámadott B.né Judit bejelentését nem vették kellően komolyan a helyi kapitányságon. Más kérdés, hogy ezt a rendőrségi szóvivő – a nyomozás érdekeire való hivatkozással – nem kívánta kommentálni.