Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Felelőtlenek azok a híresztelések, amik „minden eddiginél brutálisabb élelmiszerár-emelkedést” jósolnak Magyarországon – áll a Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája által hírportálunkhoz eljuttatott közleményben.
A szaktárca sajtóirodája indoklásul közli, hogy 2012 novemberében 6%-kal alacsonyabb volt a termelői árak növekedése októberhez képest, mint egy évvel ezelőtt, ugyanebben az időszakban. Az élelmiszerek drágulásának mértéke pedig 2012 decemberében – novemberhez viszonyítva – nem, hogy nem emelkedett, hanem 0,1%-kal 7%-ra mérséklődött, folytatva a növekedési ütem októberben kezdődött csökkenését. A tendenciában az idei év első hónapjaiban nem várnak változást.
Fontos tény, hogy az élelmiszerárak emelkedését világszerte leginkább befolyásoló gabonafélék világpiaci ára 2012 decembere óta 15%-kal csökkent, ami jó hír a hazai állattenyésztőknek és a fogyasztóknak egyaránt. A takarmányárak csökkenésével mérséklődhetnek az állattenyésztők költségei, ami pozitív kihatással lehet a húsáruk árának változására is, hiszen az alapanyagköltség egy-egy élelmiszer előállítási költségének átlagosan közel 60%-át jelenti.