FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Erotikus horoszkóp 2025-re 2025-02-09 10:32:03 Nézzük, mit ígér a csillagok állása erre az évre mind a szingliknek, mind a párkapcsolatban élők számára!
Terápiás kertművelés gödöllői gyökerekkel 2024-09-04 18:26:59 A Diverzitás Alapítvány égisze alatt két éve indult el az a program, aminek célja egy új, széles körben alkalmazható fejlesztő módszer elterjesztése
A masszírozókövek szerepe a szépségápolásban 2024-09-03 08:39:22 Használatukkal egyensúlyba hozhatjuk szervezetünk energiaáramlását, megszüntetik az energiablokkokat, és serkenthetik a vérkeringést
Meredeken emelkednek az ingatlanárak Gödöllőn 2024-08-03 15:52:21 Pezseg a lakáspiac, nincs ez másképp a budapesti agglomeráció térségében sem: 800 ezer forint felett jár a négyzetméter-ár
Átadták a kínai cégóriás gödöllői gyártócsarnokát 2024-07-16 18:25:34 Az okos villanyórát gyártó Wasion Holdings Limited az előzetes terv szerint 2025-től évente egymillió szerkezetet állít elő városunkban