Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Gödöllőről a Motofest-re 2019-08-18 11:01:12 Szeptember 1-jén, vasárnap rendezik meg a motoros balesetek megelőzését célzó családi eseményt a Hungaroringen
Barokk Randevú a Gödöllői Királyi Kastélyban 2019-08-11 11:34:35 Augusztus utolsó hétvégéjén négy koncertet rendeznek a történelmi falak között, az egyiken fellép a Talamba Ütőegyüttes is
Legyen ZÖLD minden ház! 2019-07-10 16:35:00 Ingyenes szakmai eseményre invitálja az érdeklődőket a gödöllői székhelyű Prompt, a Testvérvárosok útja 28. szám alatt lévő irodaépületébe
Veresegyház felé kacsingat a gödöllői röplabda klub 2019-07-07 13:56:24 Barta László elnök bosszantónak tartja, hogy a Gémesi-féle településvezetés nem él a szomszédos városban alkalmazotthoz hasonló lehetőséggel
Harminc perc a család biztonságáért 2019-06-13 09:14:18 A gödöllői érintettek számára is ajánlott igénybe venni a katasztrófavédelem ingyenes kéményseprő-ipari szolgáltatását
Fényképnyomtatás felsőfokon 2019-03-22 11:13:42 Tízezer forint felett ingyenes a szállítás bárhová az országban, így Gödöllőre is
Kiégett egy lakóház Gödöllő külterületén 2019-03-15 17:43:52 A tűz keletkezésekor az épületben egy ember tartózkodott, aki sérülések nélkül elhagyta az ingatlant
Amit a békéltetésről tudni kell 2019-ben 2019-03-05 11:23:10 A gödöllői fogyasztók érdekében is ingyenesen eljáró testület segítségével bíróságon kívül rendezhetők a viták