Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
A kihirdetését követ napon lép hatályba az a rendeletmódosítás, ami ingyenessé teszi az utast szállító vagy utasért érkező személyszállító taxi behajtását a Dózsa György úti köztemető területére. Eddig a halott- és szemétszállító, a súlyos mozgáskorlátozott személyt szállító, a temetkezési tevékenységben részt vevő, illetve az üzemeltető által kiadott engedéllyel rendelkező gépjárművek vezetői tehették meg ezt térítésmentesen.
A gödöllői képviselőtestület tagjai június 20-án azt is jóváhagyták, hogy az idei építésű kolumbárium egyes fülkéje nettó 32.000 forintba, míg a kettes fülke nettó 49 ezer forintba kerül.