Vissza normál nézetbe Nyomtatás
Keresés

Keresendő szöveg:


Találatok száma: 24

  1. Április első vasárnapján érkezik Gödöllőre a tavaszi emlékhadjárat főserege
    2024-04-01 10:38:15
    Először a kastélyban lesznek láthatók a hagyományőrzők, akik felkeresik a Dózsa György úti köztemetőben található az 1849-es emlékművet
  2. Törvényességi felhívás hatására változnak a gödöllői köztemetőben fizetendő díjtételek
    2023-09-23 11:10:47
    A Pest Vármegyei Kormányhivatal vezetője rámutatott arra, hogy az önkormányzatnak korlátozott a jogköre
  3. Elhunyt Körösfői András
    2023-09-18 13:59:09
    A Gödöllőhöz számos szállal kötődő mérnöktanár temetése szeptember 27-én, szerdán 15 órakor kezdődik a Dózsa György úti köztemetőben
  4. Javában zajlik a gödöllői köztemető 1849-es emlékművének felújítása
    2023-07-17 10:30:16
    A helyi védettség alatt álló monumentum rendbetételének mintegy 10 millió forintos költségét a Nemzeti Panteon Alapítvány állja
  5. Három tulajdonosból csak egy áldoz támogatást a gödöllői köztemető működtetésére
    2023-05-07 09:14:30
    A helyi önkormányzat éves szinten 11 millió forintot juttat erre a célra, a két egyházközösség egy fillért sem. Vajon miért?
  6. Megújul a gödöllői köztemető 1849-es emlékműve
    2023-04-23 10:09:51
    A helyi védettség alatt álló monumentum rendbetételére a Nemzeti Panteon Alapítvány várhatóan 10 millió forintot áldoz
  7. Nagypénteken áthalad Gödöllőn a tavaszi emlékhadjárat főserege
    2023-04-05 10:11:41
    Először a kastélyban lesznek láthatók a hagyományőrzők, akik felkeresik a Dózsa György úti köztemetőben található az 1849-es emlékművet
  8. Kegyeletsértés miatt indult eljárás a gödöllői kapitányságon
    2023-01-10 14:27:36
    Január első hetében csaknem két tucat sír esett áldozatul bűncselekménynek a Dózsa György úti köztemetőben
  9. Ütközés a gödöllői köztemető melletti kereszteződésben
    2022-11-28 10:11:21
    Egy személyautó és egy kisbusz nem kívánt találkozása adott munkát a helyszínre riasztott hely tűzoltóknak
  10. Az egyházak nem teszik nyilvánossá a gödöllői köztemető sírhelyeinek díját
    2020-08-06 10:13:54
    Szeptember 1-jén hatályba lépő önkormányzati rendeletet alkotott a veszélyhelyzetben Gémesi György polgármester
  11. Gyász: elhunyt Körösfői László
    2019-10-04 15:59:02
    A gödöllői köz- és sportélet meghatározó személyisége márciusban töltötte be 86. életévét. Emlékét megőrizzük!
  12. Taxival is ingyenes lesz a behajtás a gödöllői köztemetőbe
    2019-06-27 11:20:31
    Az utast szállító vagy utasért érkező szolgáltatóknak sem kell fizetniük a Dózsa György úti sírkert kapujánál
  13. Végső búcsú dr. Lőkösné Deák Katalintól
    2018-11-07 13:52:06
    November 15-én, csütörtökön 14 órakor kezdődik a szertartás a gödöllői, Dózsa György úti köztemetőben
  14. Kriptába zuhant egy idős nő a gödöllői köztemetőben
    2018-05-06 17:43:24
    Feltételezhető, hogy a sírbolt márványfedése tört el. A mentők súlyos sérüléssel vitték kórházba a balul járt asszonyt, aki később elhunyt
  15. Veszélyekkel is járhat a Halottak napi emlékezés
    2016-10-27 17:38:12
    Fokozott rendőri jelenlét várható az október utolsó és november első napjain hosszabb ideig nyitva tartó gödöllői, Dózsa György úti köztemetőben
  16. Utolsó útjára kísérték a tragikusan elhunyt gödöllői lányt
    2016-08-12 17:41:49
    A Dózsa György úti köztemetőben helyezték végső nyugalomra Zsófit, aki testi erejével próbálta megakadályozni, hogy ellopják az autóját...
  17. Végső búcsú B. Zsófiától
    2016-08-09 07:43:45
    Augusztus 12-én kísérik útjára a gödöllői rablótámadás 24 éves áldozatát a Dózsa György úti köztemető Pax-ravatalozójából
  18. Hogy zavartalan legyen a Halottak napi emlékezés
    2015-10-29 16:36:42
    Fokozott rendőri jelenlét várható az október utolsó és november első napján 6 órától 22 óráig nyitva tartó gödöllői, Dózsa György úti köztemetőben
  19. Elhunyt Kodó Miklós
    2015-08-04 08:55:09
    Augusztus 6-án kísérik utolsó útjára a gödöllői Dózsa György úti köztemetőben az egykori távközlési körzetmestert
  20. Ne adjunk esélyt az emlékezés vámszedőinek!
    2014-10-30 09:21:39
    November első két napján reggel héttől este nyolcig lesz kapuügyelet a gödöllői, Dózsa György úti köztemetőben. Fokozódó rendőri jelenlétre számíthatunk
  21. Nőhet az áldozattá válás veszélye a temetőknél
    2013-10-31 12:41:19
    Fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani a gödöllői sírkerteknél is. Legyünk éberek, figyeljünk értékeinkre!
  22. Romák sírjai is áldozatul estek a rongálásnak
    2013-08-30 15:00:04
    Kizárható, hogy rasszista indítéka lenne a gödöllői Dózsa György út temetőben történt garázdaságnak. A tábla szerint őrzik a sírkertet. A rendőrség nyomoz
  23. Fedeles kukákra cserélték a konténereket a temetőben
    2013-08-29 10:38:43
    A VÜSZI Kft. igazgatója szerint az éves szintű milliós megtakarításon túl, esztétikailag is szükséges volt az új szemétgyűjtők kihelyezése. Számuk bővülni fog
  24. Túlzott temet(tet)ői terhek
    2010-10-11 13:21:31
    A gödöllői temető-tarifák a kelleténél akár 30-40 százalékkal többet húzhatnak ki a gyászolók pénztárcájából
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online