Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Fedeles kukákra cserélték a konténereket a temetőben

2013-08-29 10:38:43

A korábban megszokott, több köbméteres konténerek helyett nemrégiben a családi házakban használatos, 240 literes, fedeles kukákat raktak ki a Dózsa György úti köztemető forgalmasabb helyeire. Mellettük oszlop, amihez oda lehet láncolni a döntően kék színű tárolókat.

Az újítás többekben is ellenérzést váltott ki, mondván: a kisebb edényzet hamar megtelik, és egyre sűrűbben fordulhat majd elő, hogy a mellérakott szemét, hulladék elképesztő, a temetőkre jellemző rendezettséghez képest méltatlan látványt nyújt a gödöllői sírkertben.


A változtatás okáról dr. Lantai Csabát, a Dózsa György úti köztemető üzemeltetésével megbízott VÜSZI Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
- A régi konténerek esztétikailag rettenetesek voltak, kulturált temetőben ilyet nem használnak. Érdemes megnézni – például – a debreceni vagy a budapesti sírkerteket. Ezen felül azt tapasztaltuk, hogy a régi konténerek egy részét az éjszaka folyamán a lakosság megtöltötte szeméttel. Ezt kivédendő, bevezettük az éjszakai zárva tartást és őrizetet. További oka a változásnak, hogy az új szemétgyűjtés éves szinten milliós nagyságrendű megtakarítást hoz társaságunknak, mivel nem mi szállítunk, hanem rácsatlakoztunk a Zöld Híd Régió Kft. heti járatára.
A rendezetlenség átmeneti. Részint addig tarthat, amíg a lakosság át nem áll a fedeles kukák megfelelő használatára. Itt meg kell jegyezni: azt tapasztaljuk, hogy többen mellédobják a szemetet, mintsem kinyissák a fedelet, mert azt szokták meg, hogy a feleslegessé vált hulladékot belehajítják egy konténerbe. Másrészt, azon vagyunk, hogy felfejlesszük a kukák számát arra a mennyiségre, ami az adott hónapban el tudja nyelni a szemetet. A kukák száma minden hónapban változni fog az igénybevétel függvényében, és októberben, valamint Mindenszentek után lesz egy-egy nagytakarítás.
Fontos megemlíteni, hogy a temetőben keletkező zöldszemét egy részét házilag komposztáljuk, amit már elkezdtünk. A komposztot, amikor kész, visszaadjuk a sírok gondozásához.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online