Megyeri Péter és Szabadi Sándor vihetik haza idén a Gödöllő Vállalkozója díjat
A gödöllői képviselőtestület tagjai az első félév záró, június 20-ára összehívott ülés zárt szakaszában jóváhagyták, hogy idén kik vehetik át a helyi önkormányzat által tizenhét esztendeje alapított Gödöllő Vállalkozója díjat. A kitüntetésre leginkább méltónak ítélt személyeket hat jelölt közül választották ki. Az elismerésben részesülő vállalkozók díszoklevelet, a pelikános kutat ábrázoló bronzplakettet, illetve a város címerével ékesített asztali zászlót kapnak, pénzjutalom azonban nem jár nekik. A városatyák nem mentek szembe a döntés-előkészítő gazdasági bizottság javaslatával, ezáltal 2019-ben Megyeri Péter és Szabadi Sándor kapja meg az évente legfeljebb két személynek odaítélhető elismerő címet. A díjátadó ünnepséget szeptember 19-én, csütörtökön 11 órától a Művészetek Háza épületében rendezik meg.
Íme, a felterjesztők által megfogalmazott indoklások, amik meggyőzték a döntéshozókat: Megyei Péter (képen jobbra) 1990 márciusában indította gödöllői vállalkozását, akkor nyitotta meg Gödöllő első kerékpár-szervizét, ami a mai napi – más sportokkal kiegészítve – működik. 1994-ben egészítette ki tevékenységét sí és snowboard szervizeléssel, kölcsönzéssel és értékesítéssel. 2008-ban megépítette a Hunyadi utcai sport komplexumot, ahol minden emeleten más sport kapott helyet: kerékpárbolt, síbolt, harcművészeti terem. 2011-ben nyitotta meg a tévétoronynál az ország legnagyobb műanyag borítású sísiklóját. Az egyszemélyes vállalkozásból három személyt foglalkoztató sport- és szabadidő központot varázsolt 29 év alatt. Magánemberként is rendszeresen és elszántan sportol, a karate sportba 1998-ban első, 2000-ben második, 2003-ban harmadik dan fokozatot szerzett. Lelkes támogatója a Gödöllő kerékpáros barát város elnevezésű mozgalomnak. Anyagilag is támogatja a rászoruló és többgyermekes családokat. Példát mutat a gödöllőieknek a sportot szerető életével és a környezetbarát kerékpáros közlekedés népszerűsítésével.
Szabadi Sándor (képen balra) a Smarni étterem és a Pizza Palazzo vezetője. A két étterem Gödöllő központjában található, szinte egymással szemben, két műemlék-épületben. A Smarni egyediségét adja, hogy elsősorban az ételérzékenységre specializálódtak, szinte valamennyi ételük gluténmentes, de figyelnek a laktóz-érzékenyekre, vagy a kalóriaszegény étrenden élőkre is. Mégis, aki ide betér, biztos lehet benne, hogy nagyon finom ételeket kóstolhat. Az étterem neve nem véletlen, hiszen köztudott, hogy a kaisersmarn magyarul a császármorzsa, Ferenc József egyik kedvenc desszertje volt. A smarni ízvilága egyedi, különleges, egyszerre ötvözi a XXI. század elvárásait az Osztrák-Magyar Monarchia konyhájának és ízvilágának tradícióival. Nem véletlen, hogy szinte állandó teltházzal üzemelnek. Szabadi Sándor nem csak éttermeire és konyhájára figyel oda. A HÉV-megállóban található Pizza Palazzo épületét, mind pedig az egykori – ma a Smarninak helyez adó – barokk lakóépületet igényesen újíttatta fel, hozzájárulva Gödöllő épített örökségének védelméhez.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|