Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllőn már az egyetemi évek alatt megtérülhet az ingatlanbefektetés

2024-08-23 10:27:05

A kereslet visszaesése ellenére tovább nőtt az ingatlanok ára tavaly az egyetemi városokban. Budapesten továbbra is jelentős különbségek figyelhetők meg az egyes városrészek között az ingatlanok árában, és több helyszínen az egymillió forintot is meghaladták a négyzetméterárak. A vidéki városokat tekintve továbbra is Miskolc a legolcsóbb, miközben az eddig legdrágább Veszprémet Debrecen és Gödöllő is megelőzte – derült ki az MBH Jelzálogbank által végzett, szerkesztőségünkhöz eljuttatott MBH Index elemzésből.

Vidéken a vizsgált egyetemi városok többségében 600 és 700 ezer forint között mozgott 2023-ban a lakásokért négyzetméterenként fizetett összeg. A legdrágábbnak számító Debrecenben 680 ezer forintot kértek négyzetméterenként, Gödöllőn pedig 660 ezer forintot. Az eddig első helyen álló Veszprémben 638 ezer forint volt a négyzetméterár, így kevéssel megelőzte Győr a 640 ezres áraival, de Szegeden is 600 ezer forint felett volt az átlagár. Ennél lényegesen kevesebbet kellett fizetni Pécsett és Miskolcon, előbbi esetében 519 ezer forint, míg Miskolcon 362 ezer forint a négyzetméterár.
Az elmúlt öt évben a vidéki egyetemi városokban jelentős emelkedés ment végbe, megduplázódtak az árak, vagy nagyon közel álltak a megkétszereződéshez.  A legnagyobb, 134 százalékos drágulás Szegedet jellemezte, míg a legkisebb mértékű változás Gödöllőn volt megfigyelhető, de itt is 94 százalékos volt az emelkedés.

Ami a vidéki egyetemi városok fajlagos lakásárainak változását illeti, nagy különbségek mutatkoztak 2022 és 2023 között. Gödöllőn volt mérhető a legnagyobb árnövekedés a gazdát cserélt ingatlanok esetében, 24 százalékkal kerültek többe a lakások.

Az MBH Index elemzői megvizsgálták azt is, hogy az egyetemre készülő diákok családjának a kollégiumi elhelyezés híján bérléssel vagy esetleg vásárlással könnyebb megoldani a lakhatást. A két megoldás közötti választás alapvetően befektetési döntés lehet, amiben – számos más tényező mellett – szerepet játszhat a lakásárak és a bérleti díjak alakulása is. A fedezeti időtávok – vagyis: az a minimum idő, amit az adott lakásban el kell tölteni ahhoz, hogy a vásárlás és bérlés költsége megegyezzen, illetve aminél tovább tartva a lakást megérheti a vásárlás mellett dönteni – ugyan csökkentek 2023-hoz viszonyítva, de 2024-ben is elég magasan állnak az egyetemi 3-5 éves időtávhoz képest. Jelentősen rövidebbek lehetnek a fedezeti időtávok viszont akkor, ha a megvásárolt lakás legalább egy szobáját kiadják. Ebben az esetben a fedezeti időtávok – Szegedet leszámítva – a vidéki egyetemi helyszíneken, köztük Gödöllőn sem érték el az öt évet.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online