Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kiss Gergely: a gödöllői vízilabda-csapat harcba száll az OB 2 aranyérméért

2025-02-07 14:33:07

Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.

- A gödöllői versenyuszoda 2021 őszi átadását követően azonnal nekiláttatok a férfi vízilabda-szakosztály építésének. Tettétek ezt úgy, hogy a felnőtt csapat támaszát és merítési lehetőségét biztosító utánpótlás gyakorlatilag gyerekcipőben sem járt Gödöllőn. Három év elteltével azonban a helyzet jókorát változott. Hol tart most a gödöllői vízilabda-utánpótlás?
- Azt kell, hogy mondjam, fokozatosan utolérjük magunkat, vagyis: egyre több az olyan korosztály, ahol csapatot tudunk indítani. Folyamatosan bővülünk, szem előtt tartva több fontos kritériumot. Utánpótlás szinten ugyanis fontosnak tartjuk a tanulmányok és a vízilabda párhuzamos, magas szintű űzését. Az oktatási intézményekkel kialakított kapcsolatok is ezt a törekvést segítik elő, aminek csúcsa egyetemünk, a MATE sportolói ösztöndíj rendszere. A fiúknál figyelemmel kísérjük a tanulmányi eredményeket, minden játékosunk négyes-ötös tanuló!

- Napjainkban mekkora létszámú versenyző képviseli a MATE-GEAC-MSA színeit?
- Mindent egybevetve, 225 fő az igazolt sportolóink létszáma. Ebben benne vannak a felnőttek, az utánpótláskorú játékosok, valamint a kezdő, az előkészítő és a haladó szintű fiúcsoportokhoz tartozók, akik heti rendszerességgel járnak a gödöllői MATE-GEAC-MSA fiú vízilabda-szakosztályába sportolni. Ezzel a létszámmal három év alatt felzárkóztunk közvetlenül az országos elit mögé.

- Tudvalevő, hogy a versenysport nem klubdélután, ezért számít az eredményesség. Milyen sikereket tudtok felmutatni?
- Csapataink a 14 év alatti korosztályok legerősebb bajnokságában, a Budapesti Gyermek I-IV. korosztályok mindegyikében a mezőny felső harmadában helyezkednek el. Úgy is fogalmazhatunk, hogy egyre inkább versenyképesek vagyunk a nálunk nagyobb múlttal és hagyományokkal rendelkező egyesületekkel, és már pontokat szereztünk az ország legjobb klubjai ellen.
Ezen felül a gödöllői szakosztályban folyó minőségi szakmai munkát dicséri, hogy sikeresen igazodik a 15 éves kor alattiak esetében a nemzeti utánpótlás-válogatottak előszobájának számító tehetséggondozó rendszerhez (THG). Számokban kifejezve: már 15 játékosunk kapott meghívót a THG-keretbe az U12-es, az U13-as és az U14-es korosztályokban!


- Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a versenyszerű sportolás mellett a tanulást biztosító egyetemi háttér további vonzerőt jelent a vízilabdázni Gödöllőn kívánó fiatalok számára. Ezzel kapcsolatban mik a gyakorlati tapasztalatok?
- Az egyetemre járó gödöllői fiatal felnőttek, az MGM kettős életpálya modelljének értelmében, a tanulásban és sportban is helytállnak. Ennek gyakorlati bizonyítéka, hogy – az OB 2 mellett – a MEFOB és az USL (Universitas Strandvízilabda Liga) küzdelmeiben is részt vesznek fiataljaink. Ráadásul, az elmúlt idényben azt úgy tették, hogy mind a bajnokságban, mind a MEFOB-on érmet szereztek.
Ez utóbbival kapcsolatban friss hír, hogy hazai medencében, Gödöllőn rendezzük március végén a MEFOB csoportküzdelmeit, ahol a továbbjutás a cél.

- Interjúnk nem lenne teljes, ha nem egyfajta csattanóval érne véget. Petlyánszki Péter vezetőedző és legénysége magabiztosan vette az OB 2-es bajnokság alapszakaszát, és várja a február közepén esedékes folytatást. Mennyire merész céllal teszik ezt?
- Férfi vízilabda-csapatunk az országos harmadosztály, az OB 2 alapszakaszában, az Észak-keleti csoport győzteseként végzett. A középszakaszt február 15-én, hazai pályán kezdi meg a gödöllői együttes.
Cél a négyes döntőbe jutás, ahova a két középszakasz csoport első két-két helyezettje kerül be. Azt gondolom, erre reális esélyünk van. A négyes döntőben pedig mindent elkövetünk majd, hogy harcban legyünk az OB 1/B-be történő feljutást jelentő az aranyéremért.
Céljaink eléréséhez szükségünk lesz a gödöllőiek biztatására, ezért hazai meccseinken várjuk szeretettel a sportszerető közönséget.

Indul a középszakasz küzdelemsorozata
A MATE-GEAC-MSA férfi vízilabda-csapata az OB 2 bajnoki középszakaszát a 2. csoportban teljesíti. Riválisai a Csongrád, a Győr, a MAFC és a Vác csapatai lesznek. Az öt formáció közül kettő jut be a négyes döntőbe.

Az első tornát február 15-én, szombaton rendezik meg a Gödöllő Városi és Térségi Uszodában (Ady sétány 9.). A gödöllői csapat a Győr ellen 10 órakor, míg a Vác ellen 12 órakor száll vízbe.
Ezt követően március 1-jén Győrben, március 22-én Budapesten, majd április 5-én Csongrádon mérkőznek meg egymással a csapatok.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online