Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Iskolaokosító projekt a gödöllői Premontrei gimiben 2018-07-30 16:44:13 A diákok megkönnyítik a gondnok dolgát, aki akár a távolból is megnézheti, zárva vannak-e az ablakok, illetve van-e elegendő meleg víz
Készül-e bölcsőde-fejlesztésre Gödöllő? 2018-07-12 10:24:15 Szeptember 10-étől nyílik lehetőség pályázni a 4,5 milliárd forintos keretösszegre. Akár 400 millió forintos dotáció is elnyerhető
Feldúlták a Rönkvár játszóteret 2018-06-01 09:58:02 Elkezdődött Gödöllő egyik legnagyobb közösségi terének fejlesztése, ami igazodik a többgenerációs igényekhez
Kiadták a gödöllői uszoda építési engedélyét 2018-03-26 10:56:00 Adminisztratív gátak bomlottak le a helyi röplabda- és az asztalitenisz-csarnok megvalósításának előkészítése érdekében
Megvalósult és leendő középület-fejlesztések Gödöllőn 2018-01-28 17:19:22 Közel 2,6 milliárd forintos kormányzati támogatást kap a premontrei perjelség a helyi célokra Lezárult a Petőfi iskola és a MUZA energiahatékonysági rekonstrukciója
Újra hallani a gödöllői HÉV „metrósításáról” 2018-01-04 18:17:33 Továbbra is bizonytalan, mikor kezdődhet el a fejlesztés, aminek következtében megszűnne a Táncsics Mihály úti vasúti átjáró
Bőven jut forrás a kistarcsai kórház megújítására 2017-10-25 16:38:40 Ebben az évben 2 milliárd forintot használnak fel a gödöllői betegek ellátásában is fontos szerepet betöltő egészségügyi intézmény fejlesztésére
Gyermekatlétákat toboroz a GEAC 2017-08-30 10:19:11 Aki szeretné, hogy lurkója játékosan sokoldalú fejlesztést kapjon, várják a sportok királynője csapatába