Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Fénypontok alapján tejel a gödöllői önkormányzat 2017-07-05 10:15:24 Együttműködési megállapodásban rögzítették a városban lévő közúti jelzőlámpák nettó 1,3 milliós éves ellenőrzési és karbantartási díját
Gazdára találtak a pedagógusnapi díjak Gödöllőn 2017-06-07 22:34:29 Gyulai Tiborné, Tápai Dóra és az Egyetem téri óvoda közössége, valamint Lukács Réka Lilla részesültek kiemelt elismerésben
Gödöllői kötődésű Wéber Antal-díjasok 2017-06-01 11:34:41 Idén Mészáros János és Dajka Péter építészek vehették át a szakmai elismerő címet a Várkert Bazárban
Gödöllőre került az idei Aranypánt-díj 2017-04-11 10:48:03 Lakatos Norbert, a hála festője kapta a legtöbb szavazatot a nem közismert roma származású hétköznapi hősök közül
Gazdára talált a Gödöllő Városért díj 2017-03-15 19:31:39 Idén az osztrák Susanne Feichtinger, Reményi Richárd vállalkozó és a COOP főtéri üzletének kollektívája kapta az elismerést
Életműdíjas gödöllői vadászíjász 2017-02-27 17:28:24 Átadták az elismeréseket a tavalyi év legjobbjainak, Gémesi Csanád és Takács Doroti vitték a prímet a felnőtteknél
Befejezte az ÁSZ a gödöllői egyetem utóellenőrzését 2016-12-19 11:36:34 Elmaradt az önköltség-számítási szabályzat aktualizálása, illetve a térítési díjak és költségtérítés önköltségszámítással való megalapozottságának kidolgozása
Gödöllői díjazottak az MRSZ-gálán 2016-12-18 11:05:54 Szabados István, Lutter Eszter és Körösfői László kaptak elismerést a röplabdások évzáró összejövetelén
A kanapétól Rotterdamig repíti ügyfelét az Invitel 2016-10-15 10:21:08 Az MTV EMA játék tavalyi, gödöllői nyertese után, idén mogyoródi előfizetőjét utaztatja a sztárok közé a telekommunikációs társaság
Ismét indul az InnoMax Díj 2016-10-06 10:33:41 Fókuszban a mindennapokat jobbá tevő fejlesztések. Gödöllőről is lehet pályázni az Invitech Solutions által kínált lehetőségre