A MATE-Gödöllői EAC elmúlt bajnoki idényben újoncként az NB II. 5. helyén végzett női röplabda-csapata az új, október 11-én induló pontvadászatban az NB II. felsőház Keleti-csoportja december 19-ig tartó alapszakaszában kezdi meg a küzdelemsorozatot. Riválisai a Debreceni EAC a debreceni Eötvös DSE, a Miskolci VSC, a Palota RSC, illetve a Szolnoki Sportcentrum formációi lesznek.
Jogszabály írja elő, hogy az országos közúthálózaton lévő forgalomirányító jelzőlámpákat az út kezelőjének kell fenntartania és működtetnie. Az olyan forgalomirányító jelzőlámpák működtetésénél, ahol a csomópontba csatlakozó utak nem azonos útkezelők kezelésében vannak, az érintett útkezelők közötti – a forgalmi ágak száma által meghatározott érdekeltségi arány figyelembevételével megkötött – megállapodás az irányadó. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az érdekeltségi arány megállapítására – a rendeleti előírást és a pontosabb költségmegosztást megcélozva – a fénypontok számát javasolta mérvadónak a gödöllői önkormányzat számára.
A város közigazgatási területén belül jelenleg az országos közúthálózaton lévő jelzőlámpás csomópontok (összesen 12 helyszín a 3-as főút és a képen látható Dózsa György út mentén) 401 darab fénypontja közül 174 darab tartozik önkormányzati érdekeltségbe. Az elvégzett számítások szerint a gödöllői jelzőberendezések ellenőrzési és karbantartási munkáinak egy naptári évre vetített költsége megközelíti a 3,2 millió forintot, amiből az önkormányzatra eső részarányos átalánydíj nettó 1.328.896 forint/év. Ezt az összeget kell átutalni a város közkasszájából a Magyar Közút Nonprofit Zrt. bankszámlájára, miután a képviselőtestület tagjai június 22-én elfogadták az erről szóló együttműködési megállapodást.