Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.
Feszített lesz a közösségi értékvédelmi konzultáció menetrendje, a tervek szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogják tárgyalni az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt. Ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette ki a Pest vármegyei települések részvételével tartott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény február 26-i konzultációján – adta hírül az MTI.
Március 18-án, a késő délutáni órákban a Művészetek Háza Gödöllő épületének földszinti rendezvénytermében átadták a tavalyi esztendőben gödöllői színekben legjobb eredményeket elért sportolóknak és sportvezetőknek odaítélt városi elismeréseket. Miután a 2024-es esztendő olimpiai év volt, nem bizonyult meglepőnek, hogy a főbb elismeréseket kik vehették át.
December 2-án, a budapesti Vármegyeháza dísztermében – Pest-Pilis-Solt vármegye 357 évvel ezelőtti, 1659. december 4-i alapításának emlékére – megrendezett Megyenap programjának részeként 15 kategóriában köszöntötték és jutalmazták az idei esztendőben kiemelkedő tevékenységet végzett szakembereket, művészeti és közéleti közösségeket.
Régen fordult elő, hogy az elismerésre méltóak táborában volt gödöllői illetékességű. Ezúttal azonban igen, hiszen a magyar világzenei színtér meghatározó zenekara, a Cimbaliband Pest Megye Népművészetéért Díjban részesült. A zenekar számos hazai és külföldi rangos zenei elismerés birtokosa, közel 120 helyszínen muzsikálnak évente, a nagyobb fesztiváloktól kezdve (mint például: Sziget vagy a Volt fesztivál), az egészen kicsi rendezvényekig, klubokig. A díjat Unger Balázs, a zenekar vezetője vette át. Fotó forrása: facebook