Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Mire számíthatnak a gödöllői HÉV-en utazók? 2016-01-27 15:27:28 Határozott a közgyűlés: március végén a főváros kiszáll az agglomerációs tömegközlekedési szolgáltatás fenntartásából
Újra indul a Zöld Ipari Innováció Program 2016-01-19 13:08:17 Március 14-ig várják pályázatokat a gödöllői egyetem által meghirdetett, másfél milliárd forintos keretösszegű forrásszerzési lehetőségre
SZIE-Hungrana együttműködés duális képzésről 2015-12-15 10:31:41 Európa legjelentősebb kukorica-feldolgozó cégénél gyakorlatozhatnak a gödöllői központú felsőoktatási intézmény hallgatói
Látni és látszani kampány Gödöllőn (is) 2015-10-05 16:12:46 December 10-ig van lehetőség a járművek világítóberendezéseinek ingyenes átvizsgáltatására. Novembertől fokozott ellenőrzés kezdődik
Emberölés gyanúsítottját keresik 2015-09-01 09:45:13 A Pest megyei rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a feltételezett elkövető felkutatásában
Santemed 2015, ahol a szépség kezdődik 2015-08-31 14:58:50 Gödöllőn egyedülálló szolgáltatásokkal várják a vendégeket a Dózsa György út 33. szám alatt nyíló alakformáló és arcfiatalító esztétikai szalonban
Új szolgáltatás a gödöllői postán 2015-07-31 08:43:18 Nettó havi 100 ezer forint jövedelmet kell igazolni az ingatlanfedezet nélkül igényelhető személyi kölcsönhöz
FilmBox Live már az Invitelnél is 2015-06-01 12:11:54 A gödöllői előfizetők számára is elérhető a lehetőség, ami több mint ezer filmhez teremti meg a hozzáférést, bárhonnan, bármikor