A gödöllői képviselőtestület tagjai a május 21-én lezajlott tanácskozásukon néhány perc alatt „megvitatták” a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium tagjai egyhangú szavazással elfogadták azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2025. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Április 12-én eldőlt, hogy László Endre Márton, a Tisztelet és Szabadság Párt jelöltje nyerte el a gödöllői központú, Pest vármegye 6. számú választókerület egyéni országgyűlési képviselői mandátumát. Az új parlamentben kétharmados többséget szerzett Tisza Párt helyi jelöltje a kampány során nem élt azokkal a lehetőségekkel, amiket felkínáltunk számára. Ugyanakkor írásban jelezte, hogy „a választások után állok rendelkezésetekre”. Szaván fogtuk a frissen megválasztott honatyát.
Május 21-én a gödöllői képviselőtestület tagjai – a tavalyi városi gazdálkodás zárszámadásának elfogadása előtt – jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2025-ös gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
A könyvvizsgálók által is ellenjegyzett „papírok” tanúsága szerint a hat gödöllői közcég – eltérő mértékben – nyereséggel zárta a mögöttünk hagyott esztendőt. Lássuk a testületi tagság által minden esetben ellenvetés nélkül elfogadott számadatokban mutatkozó részleteket!
Az idei esztendő több szempontból is a „kerek” évfordulók éve Gödöllőn. Harminc éve nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Gödöllői Királyi Kastély, valamint hatvan éve kapott újra városi rangot a település, miután 1763-ban már mezőváros volt. A kettős évfordulóról az 1995-ben megalakult Gödöllői Királyi Kastély Barátainak Egyesülete is megemlékezik: június 13-án, szombaton Grassalkovich Antal Emléknapot rendeznek a kastély barokk színházában. Szlávik Jánosnéval, az egyesület elnökével idéztük fel a múltat és a közeljövőről is szót ejtettünk.
Elképesztő, mi mindenre jó a levendula 2017-07-04 11:27:56 Mádai Andrea természetgyógyász hasznos tanácsai a gyógynövény felhasználásáról a Gödöllői Hírek online olvasóinak
Természetgyógyászati praktikák nyárra 2017-06-21 17:13:02 Mádai Andrea természetgyógyász hasznos, hétköznapi ötletekkel szolgál a Gödöllői Hírek online olvasóinak. Lássuk!
Kutyameleg ígérkezik Gödöllőn is 2017-06-19 17:37:14 Nem csak az emberi szervezetet teszi próbára a várható kánikula, hanem az állatokét is. Tanácsok az Orpheus-egyesülettől
Zöldebbre vált az Invitel Csoport 2016-12-28 10:26:41 A Gödöllőn is szolgáltató telekommunikációs társaság csökkentette a gépjármű-flottáján belüli típusok számát, és üzemanyag-megtakarítást is remélnek
Frontális ütközés a Szőlő utcában 2016-12-25 12:30:02 Le kellett zárni az útszakaszt. Egy ember könnyebben megsérült. A gödöllői tűzoltók áramtalanították a roncsokat
Gödöllőn is pörög a lakáspiac 2016-07-18 11:38:08 A családi házak 19%-kal, a téglaépítésű lakások 22%-kal drágábbak, míg a panellakások 4%-kal olcsóbbak a városban az országos átlaghoz képest
Virágot egy mosolyért Gödöllőn is 2016-06-20 16:26:24 Június 28-án díszes csokrok lepik el az országot. Utcákon, köztereken és parkokban bukkanhatunk rájuk
Új elnöke van a gödöllői röplabda klubnak 2016-03-02 16:06:51 Árpás Géza kilenc év után távozott posztjáról, utódja Tamás Zoltán lett. Hat fővel csökkent az elnökség létszáma
Támad az influenzajárvány! 2016-02-04 10:31:33 Hasznos tanácsok gödöllőieknek is: D-vitaminnal és kézmosással egyaránt csökkenthető a megfertőződés veszélye
Gödöllő ingatlanpiaca: mit hozhat a CSOK? 2016-02-02 16:03:32 A helyi újépítésű lakások és családi házak megvásárlásához a támogatáson kívül önerő megléte is szükséges
Újra indul a Zöld Ipari Innováció Program 2016-01-19 13:08:17 Március 14-ig várják pályázatokat a gödöllői egyetem által meghirdetett, másfél milliárd forintos keretösszegű forrásszerzési lehetőségre