Gödöllőn is fontos az ünnepi készülődés biztonsága
Az év végi ünnepek közeledtével a főbb közlekedési útvonalakon valamint a bevásárló- és üzletközpontok környékén megnövekszik a személy- és gépjárműforgalom. Gödöllőn sem lesz ez másképp az ünnepig hátralévő napokban. A karácsonyi bevásárlások idején fáradtabbak, figyelmetlenebbek lehetünk, kedvezve ezzel a tolvajoknak. Ezért a rendőrség 2017. január 13-ig – az állampolgárok biztonságérzetének javítása érdekében – kiemelt figyelmet fordít a különböző bevásárló- és üzletközpontok, alkalmi kirakodóvásárok helyszínére, a piacokra, üzemanyag-töltő állomásokra, pályaudvarokra, pénzintézetekre, valamint az olyan, nagy tömegeket vonzó helyszínekre, ahol nagyobb eséllyel válhatunk vagyon elleni jogsértés áldozatává.Az ünnepeket megelőző, illetve az azt követő időszakban a rendőrség Gödöllőn is együttműködik a különböző társadalmi és civil szervezetekkel, különösen a stratégiai partnernek számító polgárőr szervezetekkel, továbbá a közterület-felügyelet, illetve a társ-rendvédelmi szervek dolgozóival. A rendőrség illetékesei az alábbi tanácsokkal kívánják elősegíteni, hogy a karácsonyi bevásárlások idején ne váljanak bűncselekmény áldozatává.
December 3-án a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya akcióval hívta fel a vásárlók figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre, valamint tanácsokat adtak a rendőrök azok elkerülésére. Íme, néhány megszívlelendő javaslat:
• Pénztárcájukat, értékeiket, irataikat ne a táskában, hanem a kabát belső zsebében tartsák. Ha nem feltétlenül szükséges, ne vigyenek magukkal kézitáskát, vagy azt tartsák zárt állapotban, lehetőség szerint szorosan a testük mellett. • A bevásárlókocsira ne tegye se a táskáját, se a kabátját, mert egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy az abban lévő értékeket elvegyék. • Ne vigyen több készpénzt magával, mint amennyire előre láthatólag szüksége lesz a vásárlás során. • Bankkártyájára is vigyázzon, ne tartsa mellette a PIN kódot! Mielőtt pénzt vesz fel, figyeljen arra, hogy ne álljon Ön mögött senki! • Napjainkban egyre többen vásárolnak internetes webáruházakban. Ebben az esetben is legyenek óvatosak a személyes adataik és bankkártyájuk adtainak megadásakor. Nézzék át a webáruház működési szabályzatát és a fizetési feltételeket! Ha lehet, válasszanak utánvételes fizetést és figyeljenek a visszavásárlási garanciára. Ha bankkártyával fizet, válasszon olyan internetes áruházat, ahol a fizetés valamely pénzintézet internetes oldalán keresztül történik. • A parkolókban hagyott autóval kivilágított helyen, ha lehet őrzött parkolóban álljon meg. Az utastérben ne hagyjon látható helyen értékeket, műszaki cikkeket. A már megvásárolt ajándékot a vásárlást követően a csomagtartóba tegye be! • Ellenőrizzék, hogy valóban bezárták-e a járművet! Az ablakokat mindig húzzák fel! • A jármű indítókulcsát is nehezen hozzáférhető helyre tegye el. A nadrág hátsó zsebe nem biztonságos! • Az áruházak parkolóiban ilyenkor megjelennek az adománygyűjtők és az értéktelen, bóvli tárgyakat kínáló árusok. Ezeknek a személyeknek a pénzünk megszerzésén kívül gyakran céljuk az is, hogy adatainkat megszerezve később bejussanak a lakásunkba! Legyünk óvatosak! • Ha vásárolni indulnak, arra is fordítsanak fokozott figyelmet, hogy a lakás nyílászáróit megfelelően zárják be! Amennyiben riasztóberendezés is van az ingatlanban, induláskor az élesítsék! • Ha hosszabb időre utaznak el az ünnepek idején, kérje meg szomszédját, barátját, hogy néhány naponként menjen be a lakásba, kapcsolja fel a villanyt, ürítse ki a postaládáját!
Amennyiben az óvatosság ellenére valaki bűncselekmény áldozatává válik, tegyen bejelentést a rendőrség ingyenesen hívható 107-es, illetve 112-es segélyhívó számain! Forrás: police.hu
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|