Vissza normál nézetbe Nyomtatás
AKTUÁLIS
Gémesi minden körzetben elverte lokálpatrióta klubos embereitGémesi minden körzetben elverte lokálpatrióta klubos embereit

Volt olyan gödöllői választókörzet, ahol egyötödös támogatottság alatti eredményességgel is mandátumhoz lehetett jutni

Október 21-én tesznek esküt a Pest megyei Közgyűlés tagjai

Gödöllőről két hölgy, Svisztné Kis Ildikó (DK) és Lengyel Szilvia (LMP) veheti át megbízólevelét a megyeháza épületének dísztermében

Alakuló ülésük után koszorúznak a gödöllői képviselők

Október 22-én egymást követi a két esemény: a Művészetek Házából a Nemzetőrség egykori épületéhez vonulnak emlékezni

Így elemeztek az elvérzett gödöllői polgármester-jelöltek

Kovács Barnabás szerint a többség a papírformára szavazott, Vörös István a lakosság közömbösségében látja az elmaradt sikert

Két hölgy képviselheti Gödöllőt a megyei közgyűlésbenKét hölgy képviselheti Gödöllőt a megyei közgyűlésben

Svisztné Kis Ildikó a DK, Lengyel Szilvia az LMP színeiben jutott mandátumhoz a Fidesz-KDNP-s abszolút többségű testületben

Levélváltás Gémesi György és Vécsey László között

A polgármester az együttműködés hiányát sérelmezte, a honatya szerint a lokálisztánoknak leáldozott

Így látja a Zöld Híd Régió Kft. ügyvezetője

Gyenes Szilárd reagált korábbi írásunkra. Napi egymillió forintot meghaladó a hulladékgazdálkodási program vesztesége

Gémesi utasításba adta a szemétdíj-emeléstGémesi utasításba adta a szemétdíj-emelést

Gödöllőn is aggályokat vet fel a tavaly júliustól alkalmazott rezsicsökkentés 10%-os mértékének törvényes volta

Pengeélen táncol, hogy lesz-e gödöllői képviselő a megyei közgyűlésben

Hat jelölőszervezet állított területi listát, de csak négyen kapott helyet városunkhoz kötődő politikus. Politikai „matekozás”

Megújultak a világháborús gödöllői emlékművek

Siklódy Lőrinc alkotását 1931. szeptember 7-én leplezték le, a félköríves kőtömb tizenhét éve került a jelenlegi helyére

Ez a minimum: átláthatóság az önkormányzatokban. Gödöllőn is?Ez a minimum: átláthatóság az önkormányzatokban. Gödöllőn is?

Szándéknyilatkozat aláírására hívja fel a helyhatósági képviselő- és polgármesterjelölteket a korrupció ellen küzdő négy szervezet

Másodszor kérhetik ki a nemzetiségi jelölőszervezetek a választók adatait

Gödöllőn öt szervezet jelöltjei számítanak a voksokra október 12-én. A romák közül kandidálnak a legtöbben

Távhő-díj: októbertől mínusz 3,3 százalék

A gödöllői önkormányzat korábban legalább az amortizációs költségeket figyelembe vevő hatósági ármegállapítást szorgalmazott

Magas jutalom Molly megtalálójának

Elveszett egy Border Collie kölyökkutya Gödöllőn

Megkezdődhet a gödöllői uszoda építéseMegkezdődhet a gödöllői uszoda építése

Kormányhatározat született a több mint 3,5 milliárd forintos beruházás megvalósításáról, pénzügyi fedezetének biztosításáról

Emléktáblát avattak Gödöllő egykori fővadásza, Nemeskéri-Kiss Géza tiszteletére

A kastélyban megnyílt a vadásznap: bemutatók, kiállítás, vadhúsból készült ételek főzőversenye és előadások is vonzzák az érdeklődőket

Gaz verte fel Gödöllő mértani középpontját

Nézze meg a képet, ami alapján nem tűnik mértékadónak a virágos jelző a városra. Valaki intézkedhetne, ugye?

Operett-slágerekkel is díjazták Gödöllő két vállalkozójátOperett-slágerekkel is díjazták Gödöllő két vállalkozóját

Czédly Mónika és Sebők Ferenc érdemelték ki a díszoklevelet, a pelikános kutat ábrázoló bronzplakettet és a városcímeres asztali zászlót

Négyen tutira bukják a képviselői tiszteltdíjukat

Városatyák, akik október 12-e után kimaradnak a gödöllői képviselőtestületből, mert visszaléptek, vagy lecserélték őket

Világrekorder gödöllői táncosok

A Fricska tagjai közel négyezer leütést produkáltak két perc alatt, másodpercenként negyvenegyet. A korábbi csúcs 38 volt

Idén ők büszkélkedhetnek a Gödöllő Vállalkozója díjjal

Esküvői ruhaszalon tulajdonosát és klímatechnikai kft. ügyvezetőjét tünteti ki a városvezetés szeptember 17-én

Elsőbbséget élvez a Belvárosi napok programja

Útlezárás miatt a forgalmasabb időszakokban torlódásra lehet számítani a rendezvény körüli közlekedési csomópontokban

Mit gondol, kivel van a KDNP Gödöllőn?Mit gondol, kivel van a KDNP Gödöllőn?

A párt helyi vezetője szerint a Fidesz kierőszakolta a logó használatát. Felsőbb körökben nem így látják

Lengyel, német és roma nemzetiségi jelöltek lesznek Gödöllőn

Három, helyi kisebbségi szervezet jelenlegi vezetője ismét kandidál. Komoly rivalizálás csak a romáknál várható

Idén Charlie koncertje után lesz hangos a tűzijátéktól Gödöllő belvárosaIdén Charlie koncertje után lesz hangos a tűzijátéktól Gödöllő belvárosa

Szeptember második hétvégéjén rendezik meg a Belvárosi napok programjait a kastély és a Művészetek Háza közötti területen

Gödöllőnek már két Stop Shopja van

Három üzlet képezi az új kínálatot a Dózsa György út menti, a polgármester szerint színvonalas kereskedelmi parkban

Németh László indul Futás Levente helyett

Jelöltet cserél a Fidesz-KDNP a 2-es számú gödöllői választókerületben

A liberálisokkal fonódik össze a DK Gödöllőn

Fodor Gábor és Gyurcsány Ferenc pártjának helyi reprezentánsai valamennyi körzetben állítanak jelöltet az önkormányzati választáson

Ők lesznek a Jobbik gödöllői jelöltjei az önkormányzati választáson

Polgármester-jelölt hiányában csak az egyéni körzetekben kaphatnak voksokat a párt kandidálói

Erős képviselőtestületi többségre tör a Fidesz-KDNP GödöllőnErős képviselőtestületi többségre tör a Fidesz-KDNP Gödöllőn

A város valamennyi választókerületében indítanak jelöltet a kormánypártiak, de a polgármesteri székért nem szállnak harcba


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35

Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online