Vissza normál nézetbe Nyomtatás
AKTUÁLIS
Szombaton hét és fél tíz között a 65 év felettieké a gödöllői piac

Gémesi György rendelkezett így. Hétköznapokon marad a kormány által megállapított vásárlási rend

Gémesi Györgyé a felelősség, de döntései utólag felülvizsgálhatókGémesi Györgyé a felelősség, de döntései utólag felülvizsgálhatók

A veszélyhelyzetre való tekintettel nem hívható össze a gödöllői képviselőtestület április 23-ára előirányzott ülése

Gémesi a piaclátogatási rend felrúgásán töri a fejét

Személyes látogatása során egyeztetett az érintettekkel, és várható, hogy az idősebbek mehetnek majd korábban vásárolni

Hétvégi korlátozások Gödöllőn

Április 18-án, szombaton nulla órától április 19-én, vasárnap éjfélig van érvényben a polgármester által aláírt jogszabály

Ilyen aktivitást váltott ki a gödöllői városvezetés veszélyhelyzeti adományozási felhívása

A tárgyi felajánlások mellett, április közepéig 435 ezer forint gyűlt össze az erre a célra nyitott bankszámlán

Sírás vagy segélykiáltás egyes polgármesterek felháborodása?

Gödöllő első embere, Gémesi György az óvónők két-három hónapon túli fizetéséért aggódott, miközben úgy tűnik, akad „tartalék” a gödöllői költségvetésben

A gödöllői büdzsét is érinti az idegenforgalmi adó fizetésének felfüggesztése

Kilencmillió forint sorsa a tét. Palkovics László ismertette Orbán Viktor gazdaságmentő csomagjának részleteit

Összevontak két hivatali irodát Gödöllőn

Részben pályázati pénzből szeretnék előteremteni a múzeum barokk falfestésének felújítására a forrást, meghosszabbították a Kikelet óvoda bérleti szerződését

Gödöllőn is ingyenes lesz a parkolás április 6-átólGödöllőn is ingyenes lesz a parkolás április 6-ától

Orbán Viktor „besegített” Gémesi Györgynek, hogy ne kelljen foglalkoznia a hozzá intézett nyílt levél 4. pontjában megfogalmazott követeléssel

Gödöllő 115 millió forintos gépjárműadójáról „mond le” a védekezési alap javára

Az összeg minden bizonnyal hiányozni fog majd a fejlesztésekre szánt városi költségvetési előirányzatból

Megjelent a Gödöllői Hírek magazin Helyi Polgár melléklettel kiegészült áprilisi száma

A koronavírus-fertőzés terjedésének lassítása miatt elrendelt veszélyhelyzetben kizárólag digitális formában terjesztjük az újságot

Csorbulhat a polgármesterek veszélyhelyzeti döntési jogköreCsorbulhat a polgármesterek veszélyhelyzeti döntési jogköre

Amennyiben elfogadják a törvénymódosítást, Gémesi Györgynek is jóvá kell hagyatni a gödöllői költségvetést érintő intézkedéseket

Gémesi élt a jogával, és belepiszkált a gödöllői költségvetésbe

A veszélyhelyzetre való tekintettel hídfelújításra és járdaépítésre szánt pénzeket csoportosított át 110 millió forint értékben

Beleszólhat a koronavírus a gödöllői civilek testvérvárosi kapcsolat-ápolásra kapott támogatásának felhasználásába

Egyetlen kivétellel valamennyi pályázó szervezetnek juttattak az erre a célra elkülönített költségvetési keretből, ami nem merült ki

Postára csak akkor menjünk, ha muszáj!

Az NMHH a gödöllőieknek is azt tanácsolja, lehetőleg utaljanak és levelezzenek online! A karanténban levőkkel a kézbesítő nem érintkezhet!

Karantént rendezhetnek be a gödöllői egyetem kollégiumi épületeiben isKarantént rendezhetnek be a gödöllői egyetem kollégiumi épületeiben is

Ha szükséges, olyan embereket helyezhetnek majd el, akik tünetmentesek és nem tudják megoldani az otthoni elszigetelődésüket

Így gondoskodnak Gödöllőn a 70 év felettiek veszélyhelyzeti ellátásárólÍgy gondoskodnak Gödöllőn a 70 év felettiek veszélyhelyzeti ellátásáról

A közterület-felügyelet munkatársai a nyilvántartásban szereplő címekre kiviszik a polgármesteri tájékoztatót. A telefonszámok március 20-ától érhetők el

Erősen korbácsolják az indulatokat Gémesi György döntései

A gödöllői polgármester több esetben is más álláspontra helyezkedik a koronavírus-helyzet kezelésében, mint azt a többség teszi

Március 15.: egymástól elkülönülten emlékeztek a gödöllői önkormányzat tagjai

A koronavírus-fertőzés csoportos terjedésének megakadályozása miatt nem volt központi rendezvény. A Petőfi-szobornál azonban gyűltek a virágok

Bezárhatják a gödöllői óvodákat és bölcsődéket

Az operatív törzs a települések hatáskörébe utalta a döntést. Az egyik legfontosabb feladat a közétkeztetés megoldása a gyermekek számára

Átszabták a gödöllői önkormányzati bérlakásokra vonatkozó rendeletetÁtszabták a gödöllői önkormányzati bérlakásokra vonatkozó rendeletet

Előnyt élveznek a 40. életévüket be nem töltött, házasságban elő pályázók. Négyzetméterenként 2 ezer forint a lakbéralap mértéke

Növekvő önkormányzati dotáció mellett csökkenő árbevétellel számol a VÜSZI Kft.

A gödöllői közcég illetékesei az áremelkedéssel és a megbízások számának visszaszorulásával magyarázzák az ellentmondást

Vécsey László fogadóórája március 11-én, Gödöllőn

A Pest megye 6. számú körzet országgyűlési képviselője a Rézgombos Inkubátorházban várja a választópolgárokat

Önkéntes karanténba vonult a koronavírus fertőzött gödöllői doktorandusz-hallgató

Közleményt adott ki a Szent István Egyetem: egyetlen campust sem látogatott meg az érintett személy

A gödöllői központú Szent István Egyetem hallgatója a másik koronavírus-fertőzött

Ezt a március 5-i sajtótájékoztatón – kérdésre válaszolva – mondta el a miniszterelnök, aki hozzátette: ők is most tudták meg

Kitüntetik a közel 20 éve „lefokozott” Kecskés Józsefet Kitüntetik a közel 20 éve „lefokozott” Kecskés Józsefet

A gödöllői kulturális élet megkerülhetetlen alakja mellett Czédly Mónika és a GlaxoSmithKline Biologicals Kft. szakmai közössége veheti át a Gödöllő Városért díjat

Márciustól emelkednek a Kalória térítési díjai

A gödöllői bölcsődések és az óvódások szülei napi 50 forintos, a napköziotthonos iskolások szülei napi 60 forintos többletkiadással számolhatnak

Elutasították a rekultivációs alap kezeléséről szóló szerződés megszüntetését

Újabb, a hulladékgazdálkodást érintő kérdésben foglaltak állás a gödöllői képviselők, a többség Gémesi mellé állt

A gödöllői testületi tagság többsége nemet mondott a kormány iparűzési adóbevételt csökkentő tervére

Gémesi György határozati javaslatot fogadtatott el, amit a hozzá hű lokálpatrióta klubosok és Bajkó Norbert támogatott, a Fidesz-KDNP-s képviselők tartózkodtak

Kolozs Csaba nem kért a szerinte jogkör nélküli tanácsnokságból

Ettől függetlenül lett két ilyen tisztségviselője a gödöllői önkormányzatnak: Epres György a sportot, Klement Péter pedig a közbiztonságot felügyeli


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35

Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online