A gödöllői képviselőtestület tagjai a május 21-én lezajlott tanácskozásukon néhány perc alatt „megvitatták” a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium tagjai egyhangú szavazással elfogadták azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2025. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Április 12-én eldőlt, hogy László Endre Márton, a Tisztelet és Szabadság Párt jelöltje nyerte el a gödöllői központú, Pest vármegye 6. számú választókerület egyéni országgyűlési képviselői mandátumát. Az új parlamentben kétharmados többséget szerzett Tisza Párt helyi jelöltje a kampány során nem élt azokkal a lehetőségekkel, amiket felkínáltunk számára. Ugyanakkor írásban jelezte, hogy „a választások után állok rendelkezésetekre”. Szaván fogtuk a frissen megválasztott honatyát.
Május 21-én a gödöllői képviselőtestület tagjai – a tavalyi városi gazdálkodás zárszámadásának elfogadása előtt – jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2025-ös gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
A könyvvizsgálók által is ellenjegyzett „papírok” tanúsága szerint a hat gödöllői közcég – eltérő mértékben – nyereséggel zárta a mögöttünk hagyott esztendőt. Lássuk a testületi tagság által minden esetben ellenvetés nélkül elfogadott számadatokban mutatkozó részleteket!
Az idei esztendő több szempontból is a „kerek” évfordulók éve Gödöllőn. Harminc éve nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Gödöllői Királyi Kastély, valamint hatvan éve kapott újra városi rangot a település, miután 1763-ban már mezőváros volt. A kettős évfordulóról az 1995-ben megalakult Gödöllői Királyi Kastély Barátainak Egyesülete is megemlékezik: június 13-án, szombaton Grassalkovich Antal Emléknapot rendeznek a kastély barokk színházában. Szlávik Jánosnéval, az egyesület elnökével idéztük fel a múltat és a közeljövőről is szót ejtettünk.
Mire figyeljünk a fűtési szezonban? 2019-10-31 17:22:17 A gödöllői lakosságot is érintő tanácsok figyelembevételével mind a kéménytüzek, mind a szén-monoxid-mérgezések elkerülhetők
Harminc perc a család biztonságáért 2019-06-13 09:14:18 A gödöllői érintettek számára is ajánlott igénybe venni a katasztrófavédelem ingyenes kéményseprő-ipari szolgáltatását
Családi ház és aljnövényzet égett Gödöllőn 2019-03-14 10:28:40 Március 13-a fekete napként vonul be a település tűzeset-történetébe. Személyi sérülés nem történt, a családnak viszont költöznie kellett
Gödöllőre is kiterjed a tűzgyújtási tilalom 2019-02-26 10:35:15 Az elmúlt napok tavaszias időjárása tette indokolttá az intézkedés bevezetését Pest megyében is. A szabályszegők bírságolhatók
Kitettek magukért a gödöllői katasztrófavédők 2018-09-15 10:56:45 A helyi tűzoltóság munkatársai harmadik helyen végeztek a megyei műszaki mentési versenyen, a terepbringások három aranyat nyertek
Füst tört fel a föld alól az egyetemen 2017-07-21 10:44:19 Július 20-án két, tűzoltósági beavatkozást igénylő esethez riasztották a gödöllői lánglovagokat. A Széchenyi utcában gázvezetékbe vágott bele egy munkagép
Gödöllői tűzoltók mozgalmas hétfője 2017-05-16 10:27:21 Május 15-én egyszer Kistarcsára, kétszer pedig Erdőkertesre riasztották közlekedési balesethez a helyi lánglovagokat
Még mindig sok az aratáshoz köthető tűzeset 2015-05-20 17:49:18 Szakmai konferencia házigazdája volt a gödöllői egyetem szakmúzeuma. Tenni kell a kedvezőtlen tendencia ellen
Csütörtöktől kaphatók az új matricatípusok 2014-12-29 16:31:16 A kormányszóvivő tájékoztatása szerint nem csúszik az új, gödöllőieket is érintő útdíj-rendszer bevezetése
Gödöllőn vásárolta a gyilkos fegyvert S. Márk 2013-11-12 17:31:14 Megrázó mondatok a vádiratból. A bűncselekmény délelőttjén „penta” nevű pszichoaktív szert fogyasztott a fiatal férfi