Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Közpénz-injekciót kaptak a gödöllői civilek 2019-05-10 16:45:14 Húsz- és hatszázötven-ezer forint között dotálja az önkormányzat a pályázaton részt vett egyesületeket, klubokat, alapítványokat
Idén is támogatta a DIGI a jövő szakembereit 2019-03-21 16:56:09 Két kategóriában adott pénzjutalmat a a Gödöllőn is szolgáltató telekommunikációs társaság a tanulmányi versenyeken
Tanyavilágra emlékeztető gödöllői utak 2019-02-03 16:59:29 A felháborodott lakók szerint olyan sár van a fenyvesi területen, hogy a mentő- vagy tűzoltóautó sem tudna odajutni
Rablási kísérlet a postán 2018-09-25 10:32:44 A gödöllői rendőrök perceken belül a turai helyszínre érkeztek, ahol elfogták a pénzt követelő boldogi férfit. Az akták az ügyészségen vannak
Nem várható ünnepi sebességmérés Gödöllőn 2018-08-01 10:14:25 A traffipax-vezénylésterv szerint hét napon készülhetnek pénztárcát terhelő fotók a nyár utolsó hónapjában