Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllő legtöbb pénzzel támogatott „sportszervezete” a tartalékkeret

2018-04-14 11:35:46

Az idei esztendő olyan, amikor – főként azért, mert a röplabda időközben TAO-s sportág lett – kevesebbet áldoz a városvezetés a gödöllői sportélet szereplőinek működési támogatására, mint egy évvel korábban. A tavalyi 41 millió forinttal szemben, 2018-ban 37 millió forintot fordítanak erre a célra Gödöllőn. A település költségvetés főösszegének kevéssel több mint négy ezrelékét… Lássuk, ki, milyen arányban részesül a keretből!

A március 22-én elfogadott határozatból kiderült, hogy a sportcélú közpénz-keretből 13 millió forintot szánnak a kiemelt egyéni- és csapatsport szakosztályok (Gödöllői EAC atlétika és vívás, illetve Gödöllői SK asztalitenisz) pályázati úton történő alaptámogatására. Ezen felül 8 millió forintos összeg szolgálja a helyi versenysport- és szabadidős szakosztályok dotációját, úgy, hogy az előbbiek között 5,5 millió forintot, az utóbbiak körében pedig 2,5 millió forintot osztanak szét pályázati úton.

Akárcsak tavaly, idén is 2,5 millió forint jut a F.U.T. Alapítványnak, míg a Városi Diáksport Bizottság ez évi dotációja 2 millió forintra rúg. Az oktatási intézmények pályázati úton történő motivációs támogatására 2018-ban is 1,5 millió forintot áldoz a városvezetés.

Nem változik a polgármesteri hivatal polgármesteri kabinet sportfeladatainak ellátására szolgáló 4 millió forintos tétel. Idén is megmarad a tartalékkeret, ami 6 millió forintot takar. Ezek, az egyelőre nem nevesített felhasználású összegek a teljes előirányzat közel egyharmadát fedik le.
Némi iróniával kimondható, hogy Gödöllőn az önkormányzat által legjobban támogatott „sportszervezet” a tartalékkeret…


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online