A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
Szövetbe zárt történelem a gödöllői kastélyban 2024-12-11 15:38:40 Sikeres együttműködésnek köszönhetően Busatti Sisi prémium kollekcióval gazdagodott településünk műemlék-együttesének díszterme
Gödöllői relikviák gazdagítják a gyulai Sisi-kiállítást 2022-05-27 09:02:25 A királyi pár településen tett látogatásának 165. évfordulójához kapcsolódó tárlat tematikáját városunk kastélyának szakmai csapata állította össze
Színdarab segíti Sisi és gyilkosa sorsát megérteni 2019-12-09 16:25:12 Először dolgozza fel prózai mű Erzsébet királyné tragikus halálának körülményeit. Ősbemutató december 22-én a gödöllői kastély barokk színházában
Szerelmünk, Sisi a gödöllői kastélyban 2019-09-04 16:32:52 A gödöllőiek számára ingyenes az Erzsébet királyné halálára emlékező előadás a műemlék-együttes dísztermében
Megvillantotta tetoválását Sisi a gödöllői kastélyban 2017-07-05 13:48:59 Néhány órán át látható volt Erzsébet királyné fedetlen vállú viaszfigurája a történelmi falak között. Lehet, hogy a hasonmás később visszatér
Gödöllőre érkezik Sisi viaszszobra 2017-06-27 17:15:10 Július 5-én, szerdán 10 és 15 óra között a kastély dísztermében tekinthető meg a világhírű Madame Tussauds múzeum bécsi panoptikumának ékessége
Ennek a focisikernek Sisi is örülhetne! 2016-06-14 20:13:58 A gödöllői kastélyban tudták, hogy kinek szurkolt volna Erzsébet királyné az osztrák-magyar Eb-meccsen
Erzsébet királyné új kék ruhája 2014-04-21 10:45:49 Sisi megjelenítőjén a gödöllői kastély Ibolya napján díszelgett először Kralovánszky Mária restaurátor alkotása
Felerősödik az Erzsébet-kultusz 2013-11-16 11:48:27 Koszorúzás, emlékest, valamint vers- és prózamondó verseny szerepel a Sisire emlékező gödöllői programfolyamban
Sisi korfui palotája turistaszemmel 2013-08-19 17:43:50 A Gödöllőn is sokat időző Erzsébet nem mosolygott társaságban, mert a dohányzás miatt fogai sárgák voltak