Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Lenyűgöző előadások a gödöllői egyetem díszudvarán: jön a Sisi nyár!

2022-07-21 14:53:25

Jószerivel véget sem ér a Hangjegy Színház által az idei nyárra szervezett Hangjegy Művészeti Fesztivál – Nyári Színház elnevezésű programsorozat, máris kezdődik a Sisi nyár 2022 címet viselő kulturális csemege a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gödöllői főépületének díszudvarán.

Mindez azt is jelenti, hogy az igényes szórakozásra, kikapcsolódásra vágyó hely- és környékbeliek augusztusban is lenyűgöző produkciókat láthatnak a gödöllői egyetem főépülete felől megközelíthető festői természeti környezetben.

- Örömünkre szolgál, hogy a Hangjegy Művészeti Fesztivál – Nyári Színház idei, júniusi és júliusi programsorozata értő és befogadó közönségre talált, ezért is döntöttünk úgy, hogy augusztusban is kínálunk önfeledt szórakozási lehetőségeket a gödöllői egyetem csodálatos természeti kulisszái között. Célunk továbbra sem változott: az előadások művészeti stílusának változatossága mellett, az igényességet tartottuk szem előtt, amikor összeállítottuk az augusztus végéig tartó, hét eseményből álló programkínálatot – fogalmazott a Sisi nyár 2022 kulturális attrakciósorozat kapcsán Szekeres Tamás, a Hangjegy Színház ügyvezető igazgatója.

Az események sorát augusztus 8-án a Paulina koncert nyitja meg, majd a Csirkebefőtt című előadás az abszurd humort hozza Gödöllőre. A folytatásban – a teljesség igénye nélkül – említést érdemel két nagyszabású produkció, a Sissi, a magyar királyné (Erzsébet) című Huszka-operett, valamint az Experidance: Fergeteges - Sissi legendája című táncelőadása. És ne feledkezzünk meg a Fórum Színház A feleség negyvennél kezdődik című vígjátékáról sem (werkfilm az olvasópróbáról a cikk végén látható), amit Beleznay Endre, Pikali Gerda, Németh Kristóf, Gregor Bernadett, Magyar Attila és Náray-Kovács Zsombor alakítása fémjelez. A záró program augusztus 25-én a Szegedi Kortárs Balett: Carmina Burana című produkciója lesz.

A Sisi nyár 2022 előadásaira jegyek már kaphatók ezen az elérhetőségen.  A programsorozat a Hangjegy Színház szervezésében, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel közös együttműködésben, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg.



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online