Kevéssé ismert, de jelentős kastélybéli évfordulóra emlékezhetünk az idén: napra pontosan augusztus 10-én 30 esztendeje, hogy az akkori kulturális miniszter kiadta a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, mint országos gyűjtőkörű szakgyűjtemény működési engedélyét. A múzeumalapítás kezdeményezése és a szükséges tudományos-szakmai dokumentáció elkészítése, majd a minősítési eljárás menedzselése Varga Kálmán nevéhez fűződik, aki akkor miniszteri biztosként irányította a műemlék-együttes helyreállítását. Az évforduló kapcsán vele beszélgettünk.
Újabb kiemelkedő eredményeket értek el a magyar középiskolás diákok a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián (IOAI 2025), amit idén második alkalommal rendeztek meg Pekingben, augusztus 2–9. között. A versenyről a magyar csapatok két ezüst- és négy bronzéremmel tértek haza – adta hírül a prim.hu.
Két autó karambolozott az M3-ason 2015-04-14 12:36:51 Az eset gödöllői lehajtó közelében történt. A járművekben négyen utaztak, ketten könnyebb sérülésekkel kerültek kórházba
Közös akció az áramlopások felszámolásáért 2015-02-12 17:47:24 Tucatnyi házból kötötték ki az energiaforrást az ÉMÁSZ szakemberei a gödöllői kapitányság aszódi munkatársainak „felügyelete” alatt
Tömegkarambol az M3-as autópályán 2015-02-02 09:07:55 A balesetnek két sérültje van. Teljes az útzár, a forgalmat a 3-as főútra terelték a rendőrök
Négyes karambol a Dózsa György úton 2015-01-07 04:12:38 Félpályás útlezárás mellett helyszíneltek a gödöllői rendőrök. Személyi sérülés nem történt
Tömegkarambol a besnyői lakóparknál 2014-03-29 19:17:47 Egy sérültet kellett kórházba szállítani a mentőknek a baleset helyszínéről. Félpályás lezárás mellett haladt a mentés
Karámból kiszabadult hízó után küldték a zsarukat 2013-12-21 09:24:56 Idén is szembesültek egy-két „leggel” a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai: 50 helyett 131-gyel repesztett a top gyorshajtó
Életveszély Gödöllőn 2013-06-29 13:33:59 Másfél hónapja nem nyúltak hozzá a viharban megsérült Köztársaság úti házhoz. Bontani kellene, de egyelőre tétlenkednek az illetékesek…
Áramszünet miatt zárva lesz a múzeum 2013-06-04 13:11:27 A karbantartási munkálatok kihatnak a mozira is, ahol elmaradnak a délelőtti és a kora délutáni vetítések
Egy ittas rendőr lehetett a hunyó 2013-03-12 13:24:07 A bagi tömegkarambol legnagyobb kárvallottját, egy hétéves kisfiút koponyasérülésekkel szállítottak kórházba